Hírek

2015.12.10. 18:57

Elítélték a volt polgármestert

Zalaegerszeg – Gelse korábbi polgármestere, R. J. 3 millió forint pénzbüntetést kapott, ügyében tegnap hozott nem jogerős ítéletet a bíróság.

Zalai Hírlap

A Zalaegerszegi Járásbíróság a volt polgármestert az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése bűntettében és – felbujtóként – 105 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettében mondta ki bűnösnek. Az adócsalás és a hűtlen kezelés vádja alól felmentették. Az önkormányzat egyik volt dolgozóját pedig 105 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettében mondták ki bűnösnek, ő 375 ezer forint pénzbüntetést kapott, nem jogerősen. Az adócsalás bűntettének vádja alól őt is felmentették.

A volt polgármestert azzal vádolta az ügyészség, hogy a közmunkásoknak a munkabért, illetve a túlóra után járó juttatást átmeneti segélyként fizette ki. Erre a vád szerint a polgármester adott utasítást, a dokumentálást a másodrendű vádlott, a volt dolgozó végezte, de nem volt jogosult e tárgykörben határozatot hozni. Azzal is megvádolták a korábbi településvezetőt, hogy nem megfelelő módon használta fel a település termálfürdőjének fejlesztésére nyert EU-s pályázati pénzt.

A vád szerint a 2010 szeptemberében megkapott 45,6 milliós pályázati előlegből mintegy 4,3 milliót fizettek ki a pályázati célra, 41,3 milliót pedig jogtalanul használtak fel például a település működési költségeinek fedezésére. A volt polgármester azt hozta fel védekezésképp, hogy a település pénzzavarban volt, számláján folyamatos inkasszó volt, ám a működési költségeket fedezni kellett, ezért használták fel a EU-s forrást. A bíróság előtt tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.

A bíróság a volt polgármestert a 4 rendbeli adócsalás bűntettének és a folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettének vádja alól felmentette, a további adócsalás bűntette miatt indult eljárást pedig megszüntette.

Az ítélet indokolásában elhangzott: a segélyezettek munkaviszonyban történő foglalkoztatását, s így az adócsalás bűntettét a bíróság nem látta bizonyítottnak. Azt viszont igen, hogy némely esetben az átmeneti segély fejében munkát kért, illetve ajánlott a település vezetője, de ez a bíróság megítélése szerint nem munkaviszony jellegű munka volt, inkább a falu javára, a falu érdekében folyó tevékenység. A bíróság 168 határozat vonatkozásában nem látta bizonyítottnak, hogy valótlan tartalmú iratok születtek, pusztán 105 iratról állapította meg, hogy nem valós adatokat tartalmazott. Ezek kérelem hiányában készültek, illetve a címzettek nem vették át a nevükre szóló összegeket. Az, hogy a segély címén fizetett „bérrel” az adó és járulékfizetési kötelezettséget akarta volna elkerülni a település, a bíróság szerint nem állapítható meg, hiszen ahhoz, hogy járulékfizetési kötelezettség keletkezzen, munkaviszony megléte szükséges.

A bíróság megállapította, hogy az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése bűntett elkövetésekor a volt polgármester kényszerpályán mozgott, úgy vélve, hogy több rossz közül a legkisebb rosszat választja. A vádlott a település működését tartotta szem előtt. A számlákon lévő inkasszó megléte indította el azt a cselekménysort, amelynek során úgy döntött, „átcsoportosítja” a két ütemben zajló pályázat II. ütemében lehívható előleget a település működésére. Ez szükséges volt, mivel a II. ütem miatt a korábbi beruházások sem működtek volna, ám az egykori faluvezető cselekménye jogszerűtlen volt, s a célt sem érte el, hiszen a pályázat jogtalanul felhasznált összegét vissza kellett fizetni.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész, a másodrendű vádlott és védője 3 nap gondolkodási időt kért, az elsőrendű vádlott és védője pedig felmentésért fellebbezett, tájékoztatott dr. Beznicza Árpád, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!