Hírek

2016.09.22. 19:00

Szeniorok a boldogság nyomában

Zalaegerszeg - A tavalyi 180-as hallgatói létszám az idén 235 fős évfolyammá duzzadt a Budapesti Gazdasági Egyetem gazdálkodási karának Szenior Akadémiáján.

Fincza Zsuzsa

Az egyetem teljes jogú szépkorú polgárait tegnap elsőként Lambertné Katona Mónika a BGE GKZ dékánja köszöntötte, hangsúlyozva: a kar büszke, hogy itt működik az ország legnagyobb szenior évfolyama, bizonyítva, hogy Zalában nem csak szlogen az élethosszig tartó tanulás. Kérdőívek segítségével felmérik, milyen további témát érdeklik a korosztályt. Tolvaj Márta, Zalaegerszeg alpolgármestere köszöntőjében kiemelte, hogy a műveltség nem állapot hanem folyamat, aminek a fenntartása állandó erőfeszítést igényel. Pácsonyi Imre, a megyei idősügyi tanács elnöke, a megyei közgyűlés alelnökeként biztosította támogatásról az akadémiát.

 

Az első tanítási nap a boldogság tudományos igényű boncolgatásával indult. Dr. Takács Dávid, a BGE ZGK tanszékvezető docense közgazdasági oldalról közelítette a kérdést, majd Csapai Erzsébet Gyopár tanársegéd a minden bejön élmény titkait osztotta meg a hallgatósággal. A boldogság eléréséhez sikeres sportolók (Mányoki Attila hosszútávúszó, Tátrai Miklós olimpikon sportlövő, Korpics Attila triatlonista, és Alasztics Gyula 66 éves amatőr futó) adtak gyakorlati tanácsokat.

Az akadémia következő előadása két hét múlva lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!