Hírek

2013.01.29. 12:42

Előzetes letartóztatásban a feltételezett kanizsai gyilkos

Zalaegerszeg - Előzetes letartóztatásba helyezte a törvényszék kedden délután a múlt csütörtöki kanizsai emberölés gyanúsítottját.

Arany Gábor

A hörgő, súlyosan sérült 46 éves nőre január 24-én délután három óra tájt találtak rá, a kiérkező mentők nem tudták életét megmenteni. Támadóját, a 41 éves Á. Lászlót szombaton fogták el a rendőrök, s kedden 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a nyomozási bíró.

Az emberöléssel gyanúsított 41 éves férfit kedden vitték a törvényszék nyomozási bírója elé. Fotó: Arany Gábor

- Edit senkinek se ártott, nem tudom, miért kellett ezt tenni vele - sírta el magát József, az asszony 49 éves élettársa, aki kedden azért jött el az egerszegi törvényszékre, hogy lássa a tettest.

- Hét éve éltünk együtt, most Kanizsán egy ismerősömnél laktunk. Edit a hajléktalanszállóra volt bejelentve, rendszeresen bejárt oda mosni, rendbe tenni a holminkat. Ezt a férfit én sose láttam - nézett fel közben az összebilincselt kezű emberre. - Abban a házban sose jártunk, ahol Editet megtalálták, pedig alig kétszáz méterre van tőlünk. Azt kérdezgették tőlem, hogy Edit eljárt-e férfiakkal, de nem, mert arról tudtam volna - mondta.

- Csütörtökön vártam haza, csak nem jött, ezért másnap elmentem a hajléktalanszállóra, hátha ott aludt. Ott fogadtak azzal a lányok, hogy baj van, mert holtan találtak egy nőt nem messze tőlünk. Én ennek hallatán bementem a rendőrségre, hogy bejelentsem Edit eltűnését - mesélte.

Józsefnek és Editnek is volt korábban lakása. Az elmúlt évek során többfelé megfordult a megyében. Éltek Keszthelyen is, ahol az asszonynak a lakása volt, de ahogy a családi kapcsolataik meglazultak, a lakásaiktól megváltak, ismerősük házába költöztek Nagykanizsára, és rendszeres látogatókká váltak a hajléktalanszállón.

Információnk szerint az emberöléssel gyanúsított férfi részben beismerő vallomását tett, az elkövetés módját illetően azonban még nem volt a nyomozóhatóság segítségére. A motiváció is ismeretlen, de abból, hogy a rendőrök az asszony esetleges alkalmi férfikapcsolataira is kíváncsiak voltak, elképzelhető, hogy szexuális indítékú a bűncselekmény. Ezt a feltételezést erősíti, hogy a nőt „több módon, súlyosan bántalmazták" - ahogy a rendőrségi hír fogalmazott. Ez is arra utal, hogy az elkövető erős indulatba jött és brutálisan rátámadt a nőre.

Ennél többet a szerdai sajtótájékoztatón tudhatunk meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!