Hírek

2015.07.26. 11:12

Becsehelyen a járdák és utak felújítása következik

Becsehely - Falunappal egybekötött értéknapot tartottak szombaton a faluban, ahol a letenyei járás települései is bemutathatták, mire büszkék.

Pásztor András

A letenyei járás értékeinek bemutatását ezúttal egy kiállítás keretében oldották meg a szervezők, közel 15 településről, az ott használt népviseletről, népművészeti ágakról és nem utolsó sorban az épített örökségről is képet kaphattak az érdeklődők.

Mint azt Bene Csaba, a megyei közgyűlés alelnöke elmondta: a megyei önkormányzat pályázati forrásból hat járási értékpontot hozott létre, melyek elsődleges feladata, hogy összegyűjtse, lajstromba vegye a környék értékeit.

A letenyei járás értékeit bemutató kiállítást Bene Csaba (balról), a megyei közgyűlés alelnöke, Konczér Katalin, a megyei értéktár bizottság elnöke  és Németh Géza polgármester is megtekintette
Fotó: Gergely Szilárd

- A helyi értékek meghatározásakor az a legfontosabb, hogy azt a közösség magáénak érezze - vette át a szót Konczér Katalin, a megyei értéktár bizottság elnöke, aki hozzátette: nagyobb aktivitásra lenne szükség, hiszen a megyei értéktárba ezidáig alig egy tucat értéket sikerült felvenni. Ugyanakkor örömteli, hogy a közelmúltban a Hévízi tó bekerült a hungarikumok közé.

A falunap keretében kirakodó vásár, gasztronómiai bemutatók és színvonalas kulturális műsor várta az érdeklődőket. A szervezők ezúttal úgy döntöttek, nem sztárfellépőket hívnak, hanem a helyi és környékbeli értékekre koncentrálva a járás művészeti csoportjait hívták.

- A polgármesteri hivatal közelmúltbeli felújításával nagyjából minden intézményünk rendben van, így a jövőben az utak és járdák rekonstrukciójára szeretnénk fordítani az anyagi forrásokat - árulta Németh Géza polgármester, aki hozzátette: rövidesen a háziorvos szolgálati lakása is elkészülhet, az önkormányzat ugyanis megvásárolt egy ingatlant.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!