Hírek

2014.12.26. 16:46

Ételosztás több zalai városban

Körkép – Az ünnepek alatt Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen is meleg étellel várták a rászorulókat.

Pásztor András

Zalaegerszegen Boros Gergő és családja felajánlása révén szervezett ételosztást karácsony másnapján a Dísz téren a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete.

– Második alkalommal tudtuk megrendezni Boros Gergő családjának köszönhetően az ételosztást, a menüben 300 adag babgulyás és pogácsa szerepel – osztja meg velünk Kardos T. Ádám, a Hajléktalanok Átmeneti Gondozási Központja szakmai vezetője.

Mindemellett gyerekruhát, játékokat, meleg italt, szaloncukrot és némi gyümölcsöt is kiosztottak a rászorulók között, a pékárut pedig a Magyar Élelmiszerbank Egyesület segítségével biztosították. A Boros család személyesen is részt vett az ételosztásban.

- A tavalyi ételosztás jó fogadtatásán felbuzdulva jöttünk idén is, mivel úgy tűnik, a probléma nem szűnt meg, inkább erősödött - mondja Boros Gergő, aki pénzügyi területen dolgozik. Arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy mindenki segíthet a maga módján. Ha mi családként képesek vagyunk erre, akkor a nálunk sokkal tehetősebb nagyvállalkozók, cégek is bizonyára megtalálhatnák a lehetőséget a segítségnyújtásra.

Édesanyjával és nagybátyjával együtt 100 ezer forintos nagyságrendben adományozott pénzt az akcióhoz.

- Amíg meg tudjuk teremteni a fedezetet, minden évben szeretnénk megismételni ezt a gesztust, s társakat toborozni a segítségnyújtáshoz - kapcsolódik édesanyja, Zumbok Jánosné, s közben kimer egy adagot a Repeta Menübárban készült babgulyásból.

A hottói Léránt István 29 évig segédmunkás volt, most kevéske nyugdíjából él. Jövőre is örülne a zalaegerszegi  akciónak
Fotó: Pezzetta Umberto

- Sajnos szegény lettem, a kis nyugdíjamból élek, jólesik, hogy valaki gondol miránk is karácsonykor - mondja a hottói Léránt István, aki 29 évig segédmunkásként dolgozott a Volánnál. Nem szégyen az, ha az ember elfogadja a segítséget. Inkább kérjen, mint lopjon, az nem bűn...

Nagykanizsán egész héten több száz rászoruló kapott meleg ételt a roma nemzetiségi önkormányzat Teleki utcai közösségi házában.

- Több mint egy évtizeddel ezelőtt indítottuk el a karácsonyi ételosztást, s míg korábban főként csak a hajléktalanok érkeztek, addig mára egyedül élő idősek és családok is betérnek hozzánk - említette Teleki László, az MSZP országgyűlési képviselője, az akció főszervezője. Azt is láttuk, hogy sokaknak nem csak a meleg étel hiányzik, hanem a közösség is, az, hogy valaki meghallgassa ezeket az embereket. Szerencsére minden évben bővül a támogatók köre, így egy ideje már egész héten tudunk meleg étellel szolgálni.

- A hét minden napján itt voltunk, sőt már tavaly is éltünk a lehetőséggel - árulta el Matula István, aki párjával és 6 gyermekével érkezett a közösségi házba. - Sajnos minket is beleértve egyre több a szegény ember, de szerencsére karácsonykor sokan gondolnak a nélkülözőkre.

Az ételosztás szervezői átlagosan nyolcvan-száz főre számítottak naponta, de szinte minden nap többen érkeztek, így előfordult, hogy a másnapi menüt kellett előmelegíteni.


Lendvai János, a vajdák szóvivője Nagy Ákosnak merít a kondérból a keszthelyi, hagyományos jótékonysági rendezvényen
Fotó: Keszey Ágnes

- A szegénység felszámolása közös feladatunk, jóllehet hathatós lépéseket a kormány tud tenni ez ügyben, de nekünk, ellenzéki képviselőknek fel kell hívnunk a figyelmet a problémára, s ha tudunk, megoldási javaslatokkal is segíthetünk - zárta mondandóját Teleki László.

Keszthelyen negyedik éve szervezte meg Lendvai János önerőből, családi és baráti támogatással az ételosztást.

- Szegény családban nőttem fel, gyerekkoromban nekem és a családomnak is jólesett volna a segítség. Ezért gondoltam, hogy karácsonykor, amikor sokak asztalára nem kerül meleg étel, így ajándékozom meg a rászorulókat. Gulyást, kalácsot és gyümölcsöt kínálunk mindenkinek, akinek szüksége van rá - mondta Lendvai János.

Négyszáz adag meleg étellel várták a Rákóczi téren a rászorulókat, akik nem csak helyben fogyaszthatták az ebédet, hanem haza is vihettek belőle. Az ételosztás előtt megyei roma és pártvezetők mondtak beszédet. Lendvai János, a vajdák szóvivője, Forgács József, a Vének Tanácsának országos elnöke, Zala megyei vajda, Horváth Aladár, a Zalaegerszegi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Lakatos Ferenc nagykanizsai vajda, valamint Molnár Tibor, az Együtt választókerületi elnöke az összefogás, a tenni akarás fontosságát hangsúlyozták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!