Hírek

2017.05.10. 13:57

Keszthelyi kutató a nemzetközi szervezet elnökségében

A Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Európai Tanácsának (EURODOC) vezetőségi tagjává választották a Pannon Egyetem Georgikon Kar PhD (doktorandusz) hallgatóját: Szabó Pétert.

Keszey Ágnes

A tizenöt éve megalakult, 32 ország (köztük Európán kívüliek is)  ifjú kutatóit összefogó szervezet a napokban Norvégiában tartott közgyűlésén történt a tisztújítás. szervezet ekkor tartotta éves konferenciáját is.

Az EURODOC norvégiai közgyűlése

A vezetőség – így a fiatal szakember is – egy évre nyerte el a tisztséget. Szabó Pétertől megtudtuk: a EURODOC elsődleges feladata a fiatal kutatók és oktatók érdekvédelme, emellett pedig fontos cél az is, hogy elősegítsék a karrierfejlesztést és megteremtsék a tudás-és tapasztalatcsere lehetőségét is, a nemzetközi tudományos együttműködések erősítését. Az EURODOC-ban minden tudományág szakemberei képviseltetik magukat.

– Ami várhatóan az én feladatköröm lesz, az a fiatal kutatók karrierfejlesztése mind az egyetemi szférán belül, mind azon kívül. Szívesen foglalkoznék a nemzetközi tudományos együttműködések promotálásával is. Fontosnak tartom, hogy próbáljuk összehozni az elméletet a gyakorlattal és elősegíteni a nemzetközi kutatási együttműködéseket- emelte ki főbb feladatait Szabó Péter. Az új vezetőségi tag szólt arról a nemzetközi felmérésről is, melyet a magyar delegáció, a Doktoranduszok Országos Szövetsége készített.

Szabó Péter Fotó: Keszey Ágnes

– Nagyon változatos a kép mind a doktoranduszok életszínvonalát, mind a tudományos, kutatási lehetőségeit tekintve. Európa-szerte nem találunk két ugyanolyan országot, amelynek hasonló lenne a doktori képzési programja, a kimeneteli követelmények, vagy akár a finanszírozást tekintve. Magyarországon most változott háromról négy évre a doktori képzés időtartama. Örömteli, hogy emelték a doktoranduszok ösztöndíját, de ez (első két évben 140, utána 180 ezer forint) még mindig elmarad a nyugat-európai átlagtól. A magyar kutatóknak nehéz megteremteni a kutatás anyagi forrásait is - mondta Szabó Péter. Példaként hozzátette: a közgazdaságtanban használatos, a vásárlóerőt mutató Big Mac indexszel kimutatták: a nettó jövedelemből Európa – szerte átlagosan 379 darab szendvicset tud vásárolni egy doktorandusz-hallgató, hazánkban ez a szám körülbelül 150, a lista elején Ukrajna áll ötvennel, a legmagasabb pedig Hollandia és Norvégia: 550 körüli értéket mutat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!