Hírek

2017.03.18. 19:20

Tanárból turisztikai szakember: két évtized alatt az alapoktól a szakma csúcsáig

Műszaki tanárként csöppent az idegenforgalom világába Baldauf Csaba két évtizede. Azóta már több alkalommal - idén is - bekerült a hazai turizmus ötven legbefolyásosabb személyét bemutató kiadványba, s idén az év szállodája lett az általa vezetett alsópáhoki családbarát hotel.

Keszey Ágnes

A szálloda indulásakor nem ismerte belülről a turisztikai ágazatot Baldauf Csaba. A folyamatos képzés mellett az összefogásban látta a fejlődés lehetőségét. Amikor kérdésekkel fordult tapasztaltabb kollégáihoz, mindig kapott tanácsokat. Mint mondta: a vendégekért folytatott verseny mellett ez a közös gondolkodás ma is jellemzi a hévízi és térségbeli szállodák vezetőit.

- Egy idő után az ember kezdett belerázódni, és látszottak az irányok, hogy merre kellene lépegetni, hogy a szálloda hosszú távon fenntartható, eredményes legyen - idézte fel a szakmában eltöltött kezdeti éveket Baldauf Csaba.

Mindez olyannyira valóra vált, hogy az utóbbi években igazgatóként többször is a hazai turizmus ötven legbefolyásosabb személyének egyikévé választották, s az Év szállodája 2016 címet is elnyerte az általa vezetett hotel.

- Az, hogy a négycsillagos kategóriában öt év alatt háromszor Zala megyei hotel hozta el ezt a díjat, kiváló eredmény. Büszkék lehetünk erre a megyében mindannyian - emelte ki az igazgató.

Felidézte: az elmúlt két évtizedben jelentős átalakuláson ment át a vendégkör. Míg az első években szinte csak német vendégek érkeztek, a negyedik évtől kezdve egyre több a belföldi vendég. Ma az itt pihenők 85 százaléka családos, és határokon belülről érkezik Alsópáhokra. A vendégek szokásai és elvárásai is módosultak a húsz esztendő alatt.

Baldauf Csaba igazgató az alsópáhoki hotel kertjében. Mellette üldögél a szálloda kabala vízilova Fotó: Keszey Ágnes

- Ami a legmarkánsabb változás, hogy a pihenések feléről csupán az indulás előtt pár héttel döntenek a vendégek. Ez komoly kihívás a napi szintű szervezésben, a munkatársak beosztásában. A másik, amiben teljes átalakulás van, az a programokon való részvételi kedv. Régebben lasszóval kellett fogni az embereket, hogy részt vegyenek ezeken. Ma a vendégek keresik a tartalmas, jól előkészített programokat. Nem csak arra vágynak, hogy a gyerekekkel együtt legyenek részesei olyan eseményeknek, amelyekre a hétköznapokon nincs lehetőség. A szülők egy-egy órát gyerekek nélkül, kettesben is szeretnének eltölteni - szólt az elvárásokról az igazgató.

A sok munkát számos emlékezetes esemény kísérte, és büszkeségre adott okot a szakmai és közönségdíjak sora is.

- Az eredmények mögött az összes munkatárs rengeteg munkája van, a szállodásdi csak csapatban játszható - hangsúlyozta. A felejthetetlen pillanatokból az igazgató két eseményt emelt ki. - Az egyik az ittlétem huszadik évfordulója: a kollégáim - számomra fontos meghívottakkal közösen - meglepetés-összejövetelt szerveztek. Tavaly novemberben pedig egy német szakmai magazin a legjobbnak értékelte szabadidős programkínálatunkat. Mivel tudom, hogy a nemzetközi mezőnyben kikkel versenyeztünk, így ennek az elismerésnek is nagyon örültem. A vendégek visszajelzései és a tulajdonosok támogatása is fontos - részletezte az igazgató.

S vajon húsz év múlva mit szeretne látni Baldauf Csaba?

- Akkor hetvenéves leszek. Szeretném jó egészségi állapotban, családom körében ünnepelni a születésnapomat. Szeretném látni a gyerekeim, leendő unokáim boldogságát. Ha a hotelre gondolok, szeretném, ha azok a kollégák, akik majd átveszik a stafétabotot, a jelenlegi vezetőkhöz hasonló elkötelezettséggel, kreativitással tartanák a pozíciót, amit elértünk a két évtized munkájával. Nyugodt, jó kedélyű, szemlélődő nyugdíjas szeretnék lenni.

Új utakon, sok munkával, sikeresen

Az idei a 23. év, hogy Baldauf Csaba napjait a Kolping Hotel tölti ki. Ezt megelőzően került kapcsolatba a hazai Kolping-mozgalommal (Adolf Kolping az 1800-as évek közepén élt kölni katolikus pap, a katolikus legényegylet alapítója volt). Esztergomban iskolaépítést irányított, innen hívták Zalába, hogy vezesse a hotel építését, mely tavaly ünnepelte 20. születésnapját. Villamosmérnökként végzett, műszaki tanári és közgazdász diplomát is szerzett. A turisztikai szakmát a gyakorlatban sajátította el. Kevés szabadidejében szeret olvasni és utazni. Szívesen kóstol nemes nedűket, főleg egrieket és kisebb pincészetek borait. Kikapcsolódni kerti munkával és futás közben szokott. Irodájából a páhoki hegyek felé veszi az irányt s tesz meg 10-14 kilométert, vagy zalaegerszegi otthonából Alsóerdőn át Jánkahegyig vagy a tévétoronyig fut.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!