Hírek

2017.02.11. 17:10

Február végéig, a készlet erejéig

Mintha csak tegnap lett volna karácsony, pedig már a nagy téli leárazások végén tartunk, de azért még érdemes körülnézni az üzletekben. Minőségi télikabát fél áron? Jól hangzik, nemde?

Korosa Titanilla

Ha végigmegyünk Zalaegerszeg belvárosában, minden ruhaüzlet kirakatában találhatunk húsz-, harminc-, de akár ötvenszázalékos kedvezményeket hirdető plakátokat is. A tavaszi kollekció sok helyen már elérhető, így a boltok igyekeznek kedvező árakkal becsalogatni a vevőket.

Tóthné Prenner Beáta, az egyik bőrdíszmű bolt tulajdonosa szerint a szezonvégi leárazások mára kissé értéküket veszítették.

- A multik már decemberben elkezdik a leárazást, én viszont csak január vége felé. A kedvezmény nálunk tíz vagy húsz százalék általában. Sok vásárlóm nem is figyel a kedvezményekre, hiszen a megyekártyával egész évben olcsóbban vásárolhat - mondta a tulajdonos, hozzátéve: az időjárás idén nem nagyon kedvezett a belvárosi boltoknak. - Decemberben, karácsony előtt kiköltekezik magukat az emberek. Az azt követő hónapokban visszaesik a forgalom, de idén télen a nagy hideg sem tett túl jót sem a kereskedőknek, sem a vásárlóknak - tudtuk meg Tóthné Prenner Beátától.

Bőrcsizmák, sálak, kesztyűk - csak néhány ruhadarab, amit olcsóbban vehetünk meg. Jakab Mariann imádja az akciókat, ő általában a szezonvégi leárazásokkor készül fel a következő télre.

Az akciós alkalmi ruhák mellett már a tavaszi darabok is elérhetők a kéthetente frissülő árukészletben, mutatja Kozma Judit Fotó: Korosa Titanilla

- A csizmáktól kezdve a pulóverekig minden érdekel, ami le van árazva. Ilyenkor a legjobb vásárolni, ráadásul nagyon élvezem. Olyan, mint egy vadászat, hiszen az ember sosem tudhatja, mire bukkan. A szezonvégi akcióknál sokan csinálják azt, hogy csak bemennek valahová mindenféle cél nélkül, és ha olcsón találnak valamit, ami tetszik nekik, akkor azt hazaviszik.

- Magam is keresem a leértékeléseket, hiszen ilyenkor jó minőségű holmikat is találhatok, kedvező áron - fejtette ki Jakab Mariann.

A mostanában népszerű fast fashion üzletekben is nagy kedvezményekkel találkozhatunk. A tavaszi ruhák már a próbababákon s a polcokon vannak, mégis többen vesznek akciós darabokat.

- A téli ruhákra, mint a kesztyű, a sál, a sapka és a kabát most nagyon jó áron lehet szert tenni. Nálunk van, amire hetven százalékos a kedvezmény. Ilyenkor kisebb a forgalmunk, mint a karácsonyi időszakban, de azért gyorsan fogynak a téli holmik - mondta el tapasztalatait az egyik nagyobb ruhaüzlet alkalmazottja.

Jó árakat tehát lehet találni, ám aki ki szeretné használni a lehetőséget, jobb, ha siet.

- A téli leárazások már decemberben elkezdődtek, lassan lecseng a kedvezményes időszak. A tavaszi kollekció megérkezett, a leárazásoknak pedig lassan vége - tájékoztatott egy másik egerszegi fast fashion üzlet eladója.

Kissné Anikó üzlettulajdonos elmondta, a nagy multikkal szinte lehetetlen felvenni a versenyt. A boltban egyébként az egész őszi-téli kollekcióra van kedvezmény.

A farmer kelendő árucikk. Czömpöl Eszter és Zselé is szívesen keresgél Fotó: Pezzetta Umberto

- A leárazás végén tartunk. Minél inkább csökken a készlet, annál nagyobb lesz az akció. Leggyorsabban mindig a farmerek fogynak el, hiszen azokat a tavaszi időszakban is tudjuk viselni, ráadásul az emberek örülnek, ha a kedvenc fazonjukhoz, márkájukhoz olcsóbban hozzá tudnak jutni - árulta el a tulajdonos.

Lentiben számos üzlet kirakatában jelzik, hogy javában tartanak még a 20, 30 vagy akár 50 százalékos leárazások. A vásárlók közt akadnak olyanok, akik megvárták ezeket az akciókat és most szerzik be például a télikabátot, hiszen jelentős kedvezménnyel tehetnek szert rá. Olyanok is vannak, akik már a tavaszi holmikat keresik, nekik sem kell sokáig várni, a hónap végén, illetve március elején már mindenhova megérkeznek a tavaszi kollekciók.

Kovács Krisztina lenti tulajdonos, üzletvezető tapasztalatai alapján az idei tél egyik legkeresettebb darabja a mustárszínű télikabát volt, de továbbra is hódít a gumicsizma.

- Karácsonykor legtöbb vásárlónk drágább holmikat keresett kedvezményes áron, vagyis az akciós vásárlást - legyen az tél végén vagy akár Valentin-napkor - folyamatosan előnyben részesítik - mondta Kovács Krisztina. - Már december végén megkezdtük a leárazást. A téli akcióink szinte folyamatosak, február végéig mindenképpen eltart, a vastag téli holmik, kabátok, pulóverek a készlet erejéig elérhetők.

Az üzletvezető arról is beszélt, a vásárlási szokásokra kihat az aktuális időjárás is.

- Enyhe volt az ősz, akkor még nem vettek vastag ruhákat a vásárlók, nem készültek a télre, viszont ahogy bekeményített a tél és tartósan hideg lett, vitték a kabátokat, pulcsikat. De ugyanez igaz például a gumicsizmára is, ha esik az eső, megszaporodnak a vevők - tette hozzá.

A tavaszi kollekció február végén, március elején érkezik, az üzletben megszokott divatmárkák stílusukban nem változnak, de az aktuális divatirányzatokra figyelve alakítják azokat. A tavasz magával hozza az élénkebb színeket is, ami feldobja az összeállításokat.

Az egyik népszerű Kossuth utcai divatáru üzletben egymásnak adták a kilincset a vásárlók ottjártunkor, többeket a 30-50 százalékos leárazás vonzott. Két környékbeli hölgy például a hétvégi bálra keresett alkalmi ruhát, amiből széles a kínálat az üzletben.

- Már három hete elkezdtük a tél végi leárazást, kabátok, egész ruhák, tunikák akár fél áron elérhetők - mondta Kozma Judit tulajdonos, üzletvezető. - Úgy gondolom fontosak az akciók, szükség van rájuk, sokan élnek ezzel a lehetőséggel. Leárazáskor többen vásárolnak úgy is, ha nincsen igazából szükségük az adott holmira, de megveszik, mert jó áron van. Még tart a báli szezon, ilyenkor rendezik a szalagavatókat, a nálunk kapható alkalmi ruhákat ilyenkor sokan keresik és többet közülük akciósan vásárolhatnak meg.

Kozma Judit hozzátette: bár még 2-3 hétig, illetve a készlet erejéig tart náluk a leárazás, már kaphatók az idei tavasz darabjai is, melyek közt hódítanak a púderszínű ruhák.

Az egyik műszaki áruházban is vannak leárazások így a tél vége felé. Kiss Renáta eladó elmondta: ők már a tavaszra készülnek, porszívó akciójukat a tavaszi nagytakarítások inspirálták.

- Akik kicserélnék régi eszközeiket, azok most kedvezményesen tehetik meg - mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!