Hírek

2016.11.16. 10:09

Leemelték a gigantikus fényreklámot

Nagykanizsa - Az egykori Kanizsa Áruház óriási fényreklámja nem illett bele a város arculatába, ezért eltávolították a Fő utcai társasház oldaláról. A 800 kilogrammos monstrumot az Ady utcára fektették, ahol a könnyebb szállítás érdekében feldarabolták.

Benedek Bálint

A folyamatot a Nagykanizsai Vagyongazdálkodási és Szolgáltatási ZRt. koordinálta, s mint azt az igazgató, Bilicz Csaba elmondta: a fényreklám már évek óta használhatatlan, s a városképbe sem illett bele.

- A belvárosi házak felújítása folyamatos, s mivel kezd kialakulni egy egységes arculat, a hivatallal egyeztetve eltávolítunk minden olyan dolgot, ami nem odavaló - mondta Bilicz Csaba. - A tervek között szerepel a reklámtáblák rendbetétele is, ám ez az áruház már nem létezik.

A megbízott vállalkozó, Ács Zsolt a helyszínen hozzátette: komoly koncentráció volt szükség, hiszen a táblákat rögzítő vastag csavarokat el kellett vágni. S bár már talán évtizedek óta nem világított, az áramtalanításra is szükség volt. Maga a hatalmas daru negyven tonnás, és 35 tonna a teherbírása, így valószínűleg játszi könnyedséggel leemeli a fényreklámot. A munka közben számos biztosító kötél is került rá, hogy véletlenül se lengjen ki a 800 kilogrammos reklám.

Fotó: Szakony Attila

Aztán az Ady utcán könnyebb szállítás érdekében feldarabolták és megsemmisítésre elszállították.

A járókelők izgalommal figyelték a történéseket, néhányan mobiltelefonjaikkal is felvették, amikor a vasszerkezet eltávolodott az épülettől.

- Talán már évtizedek óta nem működik az áruház, csak a kanizsaiak emlékezetében él - mosolygott a 88 éves Györkös Albert. - Minden helyi szerette az üzletet, hiszen kicsit a sajátunknak érezhettük. De megmondom őszintén a felirat nem fog hiányozni, már eléggé elhasználódott és ronda lett.

A szintén kanizsai Hajnal Gáborné úgy érzi korábban is leszerelhették volna a feliratot, hiszen így eléggé megtévesztő. Az áruház helyett bankok, pékség és még ki tudja mennyi vállalkozás költözött a házba.

Még a kerékpárja nyergéből is leugrott Szemlics Károly, amikor megpillantotta, hogy egy daru tartja a fényreklámot. Szerinte jó volt, hogy legalább még valami tárgy emlékeztette az embereket arra, egykor virágzott a város. Helyette rengeteg kínai üzlet nyílt, arra már senki nem lehet büszke.

A gelsei Virt Péter okostelefonjával lefényképezte a leemelés folyamatát, bár neki nem volt túlságosan fontos a pillanat, ám az idősebbek számára történelmi jelentőségű is lehet.

Fotó: Benedek Bálint

Apropó, történelem. A kanizsaiak jól tudják a mai épület helyén álló városháza 1945. március 31-én égett le. Ezt követően 1965-ben indult építkezés, s akkoriban azt írták, hogy az új házban 45 összkomfortos lakást alakítottak ki, a földszinten pedig korszerű üzlethelyiség lesz. Végül 10,5 millió forintból 1967-ben készült el a ház, ekkor került fel a homlokzatára a fényreklám is.

- Erre én is így emlékszem, hiszen ebben az évben költöztünk a társasházba - fogalmazott György Antalné közös képviselő. - Pontos évszámot nem tudok, hogy mikor zárt be, de a rendszerváltás utáni években történhetett.

A közös képviselő hozzátette: ha lesz a háznak kellő anyagi forrása, akkor szeretnék a jövőben külső homlokzatot felújítani.

Egyébként a társasház egyik lakójával is sikerült beszélnünk, aki a nevét nem vállalta, ám eléggé meglepődött, amikor meglátta a munkásokat. Nem tudott az akcióról, nem talált róla plakátot a faliújságon. Bár azt hozzáfűzte: egyáltalán nem bánja, hogy lekerült a felirat, elrondította a szépen felújított Fő utcát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!