Hírek

2016.06.30. 15:34

Félmilliónál többet lopott trükkös tolvaj

Keszthely – Félmillió forintnál többet lopott el idős emberektől az 29 éves kaposvári férfi, aki változatos történetekkel jutott be áldozataihoz.

Arany Gábor

Az 1987-ben született H. György jövedelemmel nem rendelkezik, több alkalommal állt bíróság előtt lopások miatt, jelenleg is szabadságvesztését tölti. Az országban több helyen is próbálkozott trükkös lopással, 2014. december 19-én reggel például Vonyarcvashegyen járt. A vádirat szerint a Fő utcában lakó idős házaspárhoz azzal állított be, hogy a fiúk telefonszámát szeretné elkérni, illetve hozott neki 10 ezer forintot, de 20 ezresből kellene visszaadniuk. Előkerült a visszajáró, ekkor papírt kért telefonszám felírásához, majd kihasználva áldozatai figyelmetlenségét elemelte pénzüket, 190 ezer forintot és sietve távozott.

A következő év április elsején Dunapatajon bukkant fel. Itt ismeretlenül maradt társával együtt H. György azzal szólított meg egy idős férfit, hogy az áramszolgáltatótól hozott neki 5 ezer forint visszatérítést, de 20 ezresből kellene visszaadni. Elővette megtakarított pénzét, 170 ezer forintot a bácsi, amiből 20 ezret magához vett, a többit a szobában hagyta és kiment hívatlan látogatóihoz az udvarra. Ott beszélgettek, elterelték a figyelmét, majd H. György besietett a szobába, ellopta a pénzt, majd gyorsan távoztak. Áldozatuk csak perecekkel később jött rá, hogy a visszatérítést se kapta meg és a pénze is eltűnt.

Három héttel később Balatonlellén próbálkozott. H. György ez alkalommal azzal az ürüggyel jutott be az idős asszonyhoz, hogy 75 ezer forintot hozott az önkormányzattól. A hivatalosság látszatát keltve elkérte a nő személyi igazolványát és 10 ezer forintost is, mondván fel kell írnia a sorszámát. Az első két bankó nem felelt meg a férfinak, helyettük 20 ezrest kért, mire az asszony átadta a kért címletet is. H. György ekkor pohár vizet kért inni, majd míg a konyhába kiment vendéglátója, ő kisietett a lakásból a táskájával és 60 ezer forintjával.

Hasonló módszert alkalmazott H. György tavaly május 8-án Szombathelyen is, csak itt nyugdíj kiegészítést hozott a postáról. Az idős asszony figyelemét azzal terelte el, hogy megkérte, nézzen ki a másik szobája ablakán, mert kint áll a főnöke. A nő a kérésnek eleget tett, ám nem látott semmit, viszont ez jó alkalom volt H. Györgynek, hogy a pénzét magához vegye és lakásból futva távozzon; 153 ezer forintot vitt magával.

A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba közölte, a férfi ellen többrendbeli lopás miatt emelt vádat a keszthelyi járási ügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!