Hírek

2017.06.08. 15:40

Újra teljes biztonsággal használhatók a stégek a csömödéri víztározón

CSÖMÖDÉR - Több éves kihagyás után, június első hétvégéjén horgászversenyt rendezett a helyi tónál a Kerkamenti Sporthorgász Egyesület.

Korosa Titanilla

Korábban a tó körüli stégek rossz állapota nem tette lehetővé a versenyzést. A helyzet azonban tavaly megváltozott, hiszen az egyesület felújítást hajtott végre, és az új építmények már megfelelően biztonságosak.

Az egyesületi versenyre 38 felnőtt mellett 4 gyermek is nevezett. A horgászok összesen 166,5 kilogramm halat fogtak. A legjobb eredményt Magyar Imre érte el 19,86 kg-mal, és ő fogta ki a verseny legnagyobb halát, egy 15,5 kilós harcsát is. Második helyen végzett Molnár Máté (11,82), a harmadikon pedig ifj. Balogh Ferenc (11,4).

Kovács Imre, az egyesület elnöke elmondta: szeretnének a megmérettetéssel újra hagyományt teremteni, illetve a nyár végéhez közeledve egy nyílt versenyt is terveznek még. Egyesületük tavaly újabb 15 évre megkapta a csömödéri víztározón a halászati jogot a vagyonkezelő Zalaerdő Zrt.-től. A sportszervezet taglétszáma jelenleg 115 fő, és az elmúlt két évben nőtt a létszám, ami azt mutatja, hogy a horgászok szívesen járnak a tóhoz- tette hozzá Kovács Imre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!