Fennmaradásáért küzd a térség - Zala délnyugati szegletében évtizedek óta folyamatosan csökken a lélekszám

Egy friss statisztika alapján 2015-ben ugyanis mindössze 15.962 fő lakta a járás 27 települését, míg a XIX. század második felében, egy 1870-ben készített lakónyilvántartás szerint ugyanezekben 16.623 fő élt. Az elemzés még elkeserítőbb annak ismeretében, hogy a népességszám évtizedek óta folyamatosan csökken, s egyelőre nem is látszik esély a megállítására. A letenyei járás településein ma olyan demográfiai folyamatok érvényesülnek, melyek több szempontból is az egész nyugat-dunántúli régióban a legkedvezőtlenebbek.

- A vidékfejlesztési egyesület munkaszervezetének vezetőjeként számos projektben, pályázatban és tanulmányban dolgoztam a térség településeinek demográfiai-statisztikai adataival - mondta Török Henrich. - Ennek során vetődött fel, hogy célszerű lenne egy olyan elemzést készíteni, amely hűen tükrözi a térségben bekövetkezett demográfiai változásokat. Mivel a népességnyilvántartási adatok egészen a XIX. század utolsó harmadáig minden egyes települést illetően a rendelkezésünkre álltak, így viszonylag egyszerű dolgunk volt.

Török Henrich hozzátette: először a Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület településeire állított össze egy részletes kimutatást, ám miután ebbe a teljes letenyei járás mellett a zalaegerszegi, a nagykanizsai és a lenti néhány települése is beletartozik, így elkészítette a letenyei járás demográfiai jellemzőit bemutató változatot is.

Az elemzést készítő Török Henrich szerint akad néhány pozitív példa is. Ilyen Valkonya, ahol szinte egyetlen eladó ingatlan sincs, de az idegenforgalom kínálta lehetőségeket más települések is igyekeznek kihasználni.

- Egészen döbbenetes, hogy ebben a térségben nemcsak az 1870-es adatoknak marad alatta a jelenlegi lakosságszám, hanem a közel másfél évszázad során most élnek a legkevesebben itt - folytatta a munkaszervezet vezetője. - Az I. és II. világháború után is jóval több lakosa volt a térségnek, mint most.

Ami a konkrét számokat illeti, a XIX. század végén és a XX. század elején nagy arányú lélekszám-emelkedés volt jellemző a térségre, 1870-ben 16.623 fő, 1890-ben 20.564 fő, 1910-ben 24.758 fő, 1930-ban pedig már 27.691 fő lakta Zalának e vidékét. A növekedés ezt követően lecsökkent ugyan, de egészen 1949-ig megmaradt az emelkedő tendencia (akkor 29.107 lakosa volt a járásnak), majd onnantól egyre gyorsuló csökkenés mutatkozott. 1960-ban 28.248 lakosa volt az érintett településeknek, 1970-ben 23.559, a rendszerváltás idején, 1990-ben 19.776, az ezredforduló időszakában, azaz 2001-ben 18.450 fő, míg 2011-ben 16.410 fő, tavaly pedig már csupán 15.962 személy élt itt.

- Az okok közt a teljes magyar népességre jellemző fogyás mellett meg kell említeni a gyenge gazdasági potenciált, a munkahelyek hiányát, az erőltetett urbanizációt, a vidék perifériás helyzetét, valamint a vérzivataros magyar történelmet és a rövidlátó, sokszor szolgalelkű politikai érdekeket, melyek gúzsba kötötték a józan paraszti ész diktálta próbálkozásokat - magyarázta tovább Török Henrich. - Ha egy olyan műholdfelvételre pillantunk, amin a magyar, a horvát és a szlovén határmenti területek látszanak, nagyon szembetűnő a különbség. Kis számú, hatalmas monokultúrás birtoktestek a magyar oldalon, rengeteg apró, művelt kisbirtok a másikon. A volt Jugoszláviában ugyanis a kollektivizáció, az erőltetett iparosítás nem tette tönkre a vidéket, s mindehhez nem kapcsolódott a kistelepüléseket elsorvasztó településpolitika. S bár az urbanizáció itt is megszedte a maga vámját, mégis sokan maradtak a falvakban, melyek így ma is életképes, infrastrukturálisan jól ellátott, viszonylag kedvező korszerkezetű, vitális települések - mindez elsősorban a muraközi horvát községekre igaz, de a muravidéki falvak helyzete is jóval kedvezőbb a magyar falvakénál, annak ellenére, hogy azok Szlovénia egy marginális szegletében helyezkednek el. Nálunk sajnos ezzel éppen ellentétes folyamatok figyelhetők meg. Ez a különbözőség nem magyarázható a természeti, etnikai adottságok eltérésével, mivel ezek sok esetben teljesen azonosak, sokkal inkább az 1945 utáni magyar politika sorozatos tévedéseivel, s ebből fakadóan a magyar vidék leértékelődésével.

A kistolmácsi tavat nyaranta például rengetegen látogatják. Képünk előterében Basics Tamás és felesége. Fotó: Gyuricza Ferenc

- A települések többsége térségünkben elöregedőben van, a fiatalok elköltöznek, betelepülő alig akad, s a gyermekszületés sem nagyon jellemző - folytatta Török Henrich. - A térségből mindenki, aki csak tehette, elment - vagyis kiürült a vidék, ami a fiatal, vállalkozó kedvű, kvalifikált népesség szinte teljes egészét érintette. Ennek pedig nagyon komoly társadalmi, gazdasági következményei vannak. Vannak olyan falvak, ahol nincs egyetlen vállalkozó sem, ahol egyetlen felsőfokú végzettségű ember sem él, s olyan is akad, ahol a lakóépületek több mint kétharmada 1945 előtt épült. Ma a népességcsökkenés elsőszámú felelőse egyértelműen az elöregedésből fakadó magas halálozási ráta. Természetesen az egyes települések között igen jelentős eltérések mutatkoznak. Az olajipar egyik központjának számító Bázakerettye a XIX. század második felében még az egyik legkisebb község volt, majd folyamatosan nőtt a lakosságszáma, s ez az emelkedés a XX. század derekán hatalmas lökést kapott. A falu népessége 1930 és 1941 között szinte megháromszorozódott, majd néhány más településhez (Becsehely, Molnári, Petrivente) hasonlóan a hatvanas évekre érte el a maximumát. Az olajos falvak mindegyikére jellemző volt az átlagosnál nagyobb népességszám-növekedés, ami sajnos a mezők meddővé válásával, s az olajipar visszaszorulása után nagyon gyors csökkenést eredményezett. Vannak ugyanakkor jó példák is, ilyen Valkonya, amely képes volt előnyt kovácsolni adottságaiból, s bár a lélekszám itt sem túl magas, 58 fő, ám elhanyagolt, eladó ingatlan szinte nincs a településen.

A járás 27 települése közül az egyedüli város, a 4.157 fős Letenye mellett csupán két további községnek van ezer lélekszám feletti lakosa (Becsehely - 2.069, illetve Tótszerdahely - 1.081 fő). Ezzel szemben igen magas a kétszáz fő alatti, úgynevezett törpefalvak aránya, hét ilyen települést is jelez a statisztika, közülük négynek - Lasztonya, Maróc, Szentmargitfalva és a már említett Valkonya - még a száz főt sem éri el a lélekszáma. A legkevesebb lakossal, 58 fővel ez utóbbi rendelkezik. Egészen egyedi ugyanakkor a 73 fős Szentmargitfalva esete, megdöbbentő, hogy 1949-ben még közel tízszer ennyien éltek a községben.

Ami a hosszú távú, 150 éves változásokat mutatja, a 27 településből mindössze hétnek haladja meg a lélekszáma az 1870-es mértéket. A legnagyobb növekedés Bázakerettyénél érhető tetten, a majd százötven évvel ezelőtti mértékhez (216 fő) képest közel négyszer annyian (809 fő) lakják most a települést, míg a legnagyobb veszteséget Lasztonya szenvedte el, a jelenlegi lakosságszám kevesebb, mint 26 százaléka az 1870-ben feljegyzettnek. Minden tragikuma ellenére önmagában a népesség még ilyen mértékű csökkenése sem volna akkora probléma, ha a térség lakosságának korösszetétele fiatal népességet mutatna, mint mondjuk 1870-ben. A helyzet azonban éppen fordított. Szinte bizonyosra vehető, hogy Zala megye e szegletében a fent említett demográfiai folyamatok közel sem érték el mélypontjukat, s óvatos becsléssel is legalább 25-30 százalékos további csökkenés prognosztizálható az elkövetkező 10-15 évben.

- A Letenyei járás települései - és szinte Dél-, Délnyugat-Zala egésze - ma a létéért küzd. Bár a fentiekben csak demográfiai folyamatokról esett szó, a problémakör ennél jóval összetettebb és súlyosabb - vonta le a következtetést Török Henrich. - Ez a vidék nem képes Münchhausen báróhoz hasonlóan hajánál fogva önmagát kirántani a bajból, ennél magasabb szintű beavatkozásra van ma már szükség. Ehhez kapott egy jó esélyt a térség az úgynevezett Mura Programmal, mely a 2014-2020-as időszakban körülbelül 9 milliárd forintnyi fejlesztési forrás elérésének lehetőségével kecsegtet.