Hírek

2016.06.22. 13:08

Feszültség a szomszédokkal, áram a kerítésben

Zalaegerszeg – Zavarta a szomszéd kutyáinak az ugatása, áramot vezetett a közös kerítésbe az a 74 éves férfi aki szerdán állt az egerszegi törvényszéken dr. Gergye Tamás büntetőtanácsa elé.

Arany Gábor

–  Elismerem, hogy rákötöttem a fázist a kerítésre, de nem akartam megölni senkit –  jelentette ki a bűnösségét firtató bírói kérdésre a vádlottak padján ülő B. Imre, aki ezen túlmenően nem kívánt vallomást tenni. Korábban a nyomozóknak a férfi azt mondta, a szomszéd kutyáját akarta távol tartani a kerítéstől. Két-három nappal korábban húzta ki a vezetéket, de nem volt mindig áram alatt, magyarázta.

Az idős férfi hosszabb ideje állt haragos viszonyban a szomszédjában élő családdal a két kutyájuk ugatása miatt.

Az állatok acsarkodása azonban nem volt véletlen, mert a tanúvallomások szerint az idős férfi bottal ingerelte a nagyobbik kutyát. Igaz, az emberekkel sem tartott jó viszonyt, sem a szomszédjaival, sem a falubeliekkel. Erről beszéltek hozzátartozói, akik a férfi rabiátus, haragos természetéről vallottak. Szerintük nem tudta, mit tesz, a kerítés áram alá helyezésével, mert egyébként segítőkész embernek írták le, akit azonban a rendszeres alkoholizálás kifordított magából és mindenkivel szemben kötekedővé, ellenségessé tett. Azt is elmondták, a büntetőeljárás kezdete óta viszont előnyére változott meg a viselkedése.

Fotó: ZMRFK

A vádirat szerint tavaly október 11-e reggelét megelőzően valamikor B. Imre a magyarszerdahelyi háza melléképületének villamos dugaszoló aljzatából kábellel áramot vezetett a szomszéddal közös kerítésbe. Ez úgy derült ki, hogy október 11-én reggel a szomszédjában lakó férfinak feltűnt, az esős idő ellenére a rozsdás kerítés több helyen csillog, felfénylik, izzik. Odalépett, majd száraz fával megmozgatta, amitől a kerítés szikrázni kezdett. Ebből rájött, áram folyik a drótokban, ezért értesítette a rendőrséget. A kiérkező járőrök ellenőrizték a területet, amit B. Imre felesége észlelt és megkérdezte őket, mi járatban vannak. Tőlük értesült a kerítésre kötött vezetékről, majd ez után szólt a lakásban tartózkodó férjének. B. Imre ekkor kiment és a melléképületben a dugaszoló aljzatból a hosszabbítót kihúzta, a kerítésre kötött, már áramtalanított vezetéket leoldotta, amit a rendőrök észrevettek és rászóltak, hagyja abba a szerelést.

A szakértő megállapítása szerint a bekötéstől számított két méteren belül a kerítés megérintése akár halálos áramütéssel is járhatott volna. B. Imre egyébként senkit, saját feleségét és lányát sem tájékoztatta arról, hogy a kerítés érintése baleset- és életveszélyes. Ráadásul a szomszédban lakó tízéves kislány is gyakran játszott az udvaron.

A megyei főügyészség a férfi ellen több ember, köztük 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat.

A tárgyalást több tanú meghallgatását követően szeptemberre elnapolták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!