Hírek

2016.04.06. 13:44

Foci, balhé, hamis tanúzás

Zalaegerszeg – Futballmeccsen kerekedett balhé, s abból büntetőügy. A biztonsági igazgató ellen a napokban emeltek vádat, mert a történteket a valóságtól eltérően idézte fel a bíróság előtt.

Arany Gábor

A vádiratba foglaltak szerint az inkriminált futballmérkőzés a ZTE és Fehérvár között 2013. február 9-én zajlott. A szurkolók között kisebb rendbontás alakult ki, aminek a rendőrség beavatkozása vetett véget, többeket elfogtak és a kijárathoz  kísértek. Ezt látva egy 15-20 fős csoport kezdett kiabálni, köztük Cs. Zsolt, aki az elfogottak kiszabadítására buzdította társait. A fenyegetően közeledő csoportot a rendőrök gázsprayvel fékezték meg, a megtorpanásukat kihasználva a hangadót elfogták. Cs. Zsolt ellen jogerős elmarasztalással zárult büntetőeljárás folyt le. Ebben két ízben tanúként hallgatta meg a bíróság P. Károlyt is, a ZTE futballstadion biztonsági igazgatóját, aki a hamis tanúzás következményeire való figyelmeztetés után úgy nyilatkozott, szemtanúja volt a konfliktusnak. Látta, hogy Cs. Zsolt balhéba keveredett, odament hozzá, kérdőre vonta, karon ragadta, hogy elvezesse, lecsillapítsa. E közben érte el őket a könnygáz. Vallomása az ügy lényeges körülményére vonatkozott, mert arra utalt állításával, hogy Cs. Zsoltot próbálta elvezetni, amikor hátulról lefújták könnygázzal, tehát közbeavatkozása miatt Cs. Zsolt nem buzdíthatott a rendőrök elleni támadásra. Ez azonban ellentmondott a rendőrök vallomásának, de még Cs. Zsolt védekezésnek is. Utóbbit egyébként hivatalos személy elleni erőszak előkészülete miatt elítélték jogerősen 240 óra közérdekű munkára.

A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba tájékoztatása szerint a biztonsági igazgatót büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntettével vádolta meg minap az egerszegi járási és nyomozó ügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!