Hírek

2017.01.12. 14:46

Fogas kérdések

Bánokszentgyörgy – A háziorvosi körzetekben már évek óta gondot jelent a kiöregedő doktorok pótlása. A tb-finanszírozott fogorvosi praxisokban mostanság kezd markánsan jelentkezni ugyanez a probléma.

Horváth B. Attila

Dr. Balázs Márta fogszakorvos 26 évvel ezelőtt települt át Erdélyből és Bánokszentgyörgyön találta meg álmai faluját. Azt mondja, a környezet kicsit hasonlít szülővárosa, Gyergyószentmiklós térségére. Ez volt az első és máig az egyetlen munkahelye itt, Magyarországon – és egyáltalán nem vágyik el innét. Ez olyannyira így van, hogy a faluban is lakik. Az viszont bántja, hogy sajnálatos módon fogynak körülötte a tb-finanszírozott fogorvosok. A rendszert – és a rendeléseket – csak nagy erőfeszítések árán, helyettesítésekkel lehet működtetni. Saját praxisa mellett ő maga is helyettesít, most éppen Pákán, de megszakításokkal „beugrott” már Bázakerettyén is.

– A szakemberhiány már fogorvos-berkekben is létező és egyre nagyobb probléma, csak még keveset beszélnek róla – jelentette ki a doktornő. - – De ez nem helyes, hiszen – biztos vagyok benne – nem kell hozzá nagy idő, és legalább akkora lesz a baj, mint a háziorvosoknál. A fiatal kollégák sajnos nem nagyon választják a vidéki praxisokat, elmennek a városokba, vagy külföldre – folytatta dr. Balázs Márta.

Közölte: azért szerette volna, hogy foglalkozzunk a jelenséggel, mert úgy gondolja: az illetékeseknek már most ki kellene dolgozni azokat a pénzügyi ösztönzőket, amiket a háziorvosok, vagy a pályakezdő orvosok esetében már alkalmaznak.

Dr. Balázs Márta egy pácienst vizsgál bánokszentgyörgyi rendelőjében. Falun dolgozni egyszerre szép és nehéz

– A fiatal, pályakezdő fogorvosoknak is kell valami, ami perspektívát jelent – magyarázta dr. Balázs Márta. – Komfortosabbá lehetne tenni például a szolgálati lakásokat, a rendelőket – a miénk is régi, 1983-as építésű, és azóta gyakorlatilag semmiféle felújítás nem történt benne. Másrészt lehetne növelni a praxispénzt, mert a mostaniból nem csak a szükséges, mai modern eszközöket, alapanyagokat kell beszereznünk, de ki kell gazdálkodnunk a rezsiköltségeket és a saját bérünket is.

Ez így együtt pedig nem egyszerű. Már egy kezdő szakember is többet tud keresni, ha egy városi magánrendelőben helyezkedik el alkalmazott fogorvosként, mint ha kijönne tb-praxisba. Arról már nem is beszélve, ha külföldre megy dolgozni... Mert vidéken dolgozni nagy kihívás, és a fogorvos családias közösségben élhet. Nem utolsó sorban, a betegeknek is fontos lenne, hogy minél több tb-finanszírozott fogorvos dolgozzon falun. Ahol nincs helyben fogorvos, ott adott esetben a páciens egész napja elmegy egy egyszerű foghúzásra. Délelőtt felül a buszra, bemegy a közeli városba és csak délután, vagy este tud hazamenni.

Kíváncsiak voltunk a konkrét számokra is. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő tájékoztatása szerint országszerte 2739 alapellátási szolgálatból 272-ből hiányzik az állandó orvos. Zalában 88 szolgálatból 15-nek nincs fix gazdája, tartósan betöltetlen.

Iványi László, Bázakerettye polgármestere arról tájékoztatta lapunkat, hogy habár már többször meghirdették a tb-finanszírozott fogorvosi praxist, jelentkezőt nem találtak, aki vállalta volna. Ezért jelenleg helyettesítéssel biztosítják az ellátást, heti két napon zajlik a rendelés.

Letenyén szintén helyettesítéssel oldják meg a két tb-s praxis egyikében a betegellátást. Farkas Szilárd polgármester azt mondta: a város és a térség egy részének betegellátásáért felelős 2. számú fogorvosi körzetben a fogorvos február elsejével felmondta a szerződését, de egyelőre senkit sem sikerült találniuk a helyére, aki állandóra átvenné a praxist.

– Pedig az önkormányzat mindent elkövetett annak érdekében, hogy a fogorvoshiány megoldódjon. Most, amíg szükséges, az 1. számú körzetben dolgozó szakember veszi át ideiglenes jelleggel a megüresedő praxist – tájékoztatott a polgármester. – Ő azonban már helyettesít Bázakerettyén is, tehát ehhez igazodó óraszámmal tud rendelni városunkban.

Hogyan látják a helyzetet a fiatal szakemberek, akik Nagykanizsán találták meg boldogulásukat? Miért nem vállaltak vidéki szolgálatellátást?

– Sok fiatal kezdő orvos szeretne az egyetem elvégzése után szakosodni, vagyis a rezidensképzést elkezdeni – hallottuk dr. Molnár Erikától, aki 2013-ban kezdett el Nagykanizsán, a Szent Imre utcai rendelőintézetben dolgozni. – Ám erre csak akkreditált helyen van lehetőségünk, így sokan maradnak az egyetemeken, illetve maszek orvosok mellett, akik akkreditáltatták valamilyen szakirányra a rendelőjüket.

Az egyetemen maradtaknak állami rezidensképzésre, vagy fizetős, költségtérítéses képzésre van lehetőségük, míg a maszek orvosoknál elhelyezkedett fiatalok költségtérítéses képzésben vesznek részt, amit általában a fizetésükből vonnak le. Én magam is szeretnék szakosodni, így önerőből költségtérítéses szájsebészeti rezidensképzést kezdtem el 2014-ben, azóta ingázok a zalaegerszegi szájsebészet és az itthoni körzetem között.

Elvileg körzeti fogorvos az egyetem elvégzése után bárki lehetne. Sajnos azonban a tb-s körzetekről nem túl vonzó kép alakult ki a páciensek körében, ezért akik tehetik, inkább a maszek rendelőket keresik fel. A mai fiataloknak, ahogy nekem is, fontos a jó kereseti lehetőség, és mivel az állami finanszírozású fogorvosi körzetekről ilyen kép alakult ki, ezért sem ezek az elsődlegesek a munkakereséskor. Ennek ellenére az utóbbi években rajtam kívül még három fiatal fogorvos lépett be a körzeti ellátásba. Nem titok, hogy az OEP által számunkra juttatott, tisztességesnek számító fizetségért alaposan meg kell dolgozni. Az ellátásoknak van bizonyos pontértéke, amit egy adott forintértékkel szoroznak meg.

Ez utóbbi az idősebb kollégáim elmondása alapján az elmúlt 10 évben egyáltalán nem változott, míg a fogászatban forgalomban lévő anyagok ára növekvő tendenciát mutat. Ha egy kezdő, fiatal orvos alaposan utánajár ezeknek, még így is, hogy biztos alapot jelent, nem választja a körzetes munkalehetőséget.

Hasonlóan vélekedik a szintén nagykanizsai, magánpraxisban dolgozó dr. Kuzma Ibolya is.

– Szörnyű kimondani, de ha profi munkát szeretnél végezni a legjobb alapanyagokkal, és tanulni, fejlődni akarsz, akkor mindenképpen városban, magánrendelőben, klinikán kell elhelyezkedned. Vagy külföldön – szögezte le a doktornő. – Egy vidéki OEP-es rendelő állami finanszírozásából nem lehet kigazdálkodni a legjobb anyagokat, a kollégáknak be kell érniük a kevésbé jó minőségű tömőanyagokkal, és így tovább, még sorolhatnám.

Szakmailag sem tud az ember előrelépni, tapasztalt kollégáktól tanulni, hiszen bedobják egyedül egy fogászatra, és a problémáit saját magának kell megoldania. Ez egy kezdőnek manapság borzasztóan nehéz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!