Hírek

2017.05.28. 14:54

Főhajtás a hősök előtt Zala megyében

A magyar hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartják azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták Magyarországért.

Korosa Titanilla

Zalaegerszegen a Hősök Kertjében, Szabolcs Péter megkapó szobránál zajlott a vasárnapi főhajtás. A térzene és az illő szavalat után Gecse Péter alpolgármester mondott beszédet. Gondolatait Márai Sándor szavaival vezette fel: „A haza végzet, nem pedig trükk és mutatványszám. S a hazafiság a legszemérmesebb magatartás, olyasféle kötés és parancs, melynek mutogatásával nem szabad tapsokat aratni.”

Az alpolgármester kiemelte, a hősöknek azzal adható igazi elégtétel, ha a mai magyarok hozzáállásukkal,  munkájukkal megerősítik mindazt, amiért ők az életüket adták: a szabad, demokratikus, önrendelkező Magyarországot.  A továbbiakban az emléknap történetét elevenítette fel, s megidézte a megyeszékhely emlékállító gesztusait.

Koszorúzás a felújított teskándi emlékműnél. Szemből Tóth István Jánosné, a település polgármestere
Fotó: Katona Tibor

A folytatásban újabb Utassy József versek hangzottak el a Hevesi-színház művészeinek tolmácsolásában, majd előbb az I., majd a II. világháborús emlékműnél helyezték el az emlékezés virágait a  Szent György Lovagrend képviselői, a kormányhivatal  és az egerszegi  önkormányzat  vezetői, továbbá a rendőrség, a katasztrófavédelem, a honvédség képviselői, valamint   a városlakók.

Teskándon ugyancsak vasárnap emlékeztek   a felújított  első és második világháborús    emlékműnél. A település hősi halottjai tiszteltére állított kegyhely az önkormányzat által elnyert 500 ezer forintos támogatásból nyert méltó köntöst.  A munkákat helyi   épületszobrász végezte el, emellett  a közeli    padokat is kicserélték, s megszépítették az emlékmű környezetét.

Az ünnepségen Vizlendvai László  képviselő mondott beszédet, Szalai Attila plébános megáldotta a felújított emlékművet, a helyi színjátszók pedig irodalmi színpadi összeállítással készültek.

Nagykanizsán a kiskanizsai városrészben a Sarlós Boldogasszony templom melletti Millenniumi emlékparkban tartották a Hősök napi városi emlékezést. Az ünnepélyes zászlófelvonást követően Cseresnyés Péter államtitkár beszédében elmondta: voltak olyan korok, időszakok a magyar történelemben, amikor egyenesen megtiltották a főhajtást nagyjaink előtt.

- Múltunk és jövőnk, nemzetünk és reményünk ünnepe ez a nap, amikor azok előtt hajtunk fejet, akik a legdrágábbat, az életüket áldozták a hazáért - hangoztatta. - A hősök napján üzennünk is kell a ma is lángban álló világnak, hogy teremtsünk békét és vessünk véget az öldöklésnek.

Cseresnyés Péter hozzátette: gyerekeink, unokáink sorsa a mi kezünkben van, meghátrálni nem lehet, ahogy hőseink sem tették soha, ha védelmezni kellett a magyar jövőt. Most ugyan nem fegyverrel jönnek ellenünk, hanem politikai és gazdasági támadásokkal, az életünket befolyásoló diktátumokkal, s fizetett hazaárulókkal, mondta.

Majd vitéz Erdős László nyugállományú honvéd ezredes tartott történelmi visszatekintést, ezután koszorúzással zárult a megemlékezés.

Avatás Lentiben. Jobbról Farkas Ferenc településrészi képviselő, mellette Sebestyén Jánosné és Sebestyén János, akik közreműködtek a kereszt felújításában. Középen Drávecz Gyula alpolgármester, mellette Kiss Tamás önkormányzati képviselő és Horváth László polgármester    Fotó: Korosa Titanilla

Lenti bárszentmihályfai városrészében vasárnap a búcsú napján rendeztek ünnepséget a hősök tiszteletére. Délelőtt a településrész központjában felállított fűzsátornál Köbli Tamás plébános és Takács András káplán mondtak szentmisét, illetve mécsesgyújtással emlékeztek a résztvevők a világháborús emlékműnél.

Ezután felavatták a mihályfai temetőben azt a régi, több száz évesnek tartott vaskeresztet, amit a helyiek kezdeményezésére tavaly újíttattak fel. A feszületet és az emléktáblát a ravatalozó falán helyezték el.

Az ünnepségen Drávecz Gyula alpolgármester beszélt a kereszt történetéről és felújításáról, majd Köbli Tamás plébános megáldotta azt. Végül Horváth László polgármester szólt az egybegyűltekhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!