Hírek

2016.03.18. 17:14

Földkérdés: a DK, az Együtt és az MSZP reagálása Vigh László sajtótájékoztatójára

Zalaegerszeg – Vigh László pénteki nyilatkozatára újabb politikusi reakciók érkeztek a felsőrajki földterülettel kapcsolatban.

Zalai Hírlap

Nagy Zoltán, a DK megyei önkormányzati képviselője jelezte:  "a tegnapi sajtó elől való bujkálás után, a mai napra gyorsan megtalálták a megoldást". A nyilatkozat szerinte "enyhítő körülmény lehet, de nem teszi semmissé a Fidesz EU-s pénzekkel való visszaélését". Molnár Tibor, az Együtt keszthelyi választókerületi elnöke szerint, "ha valaki a tettenérés után mond le az eltulajdonított dologról, az nem mentesíti a következményektől", ezért az Együtt a feljelentési szándéktól nem áll el.

Közleményben reagált az MSZP Zala Megyei Területi Szövetsége is Vigh László pénteki sajtótájékoztatójára.

Az MSZP szerint "könnyebb lenne Vigh képviselő úr lelke, ha az igazat mondaná, és nem tekintené bárgyúnak az embereket. A sajtótájékoztatón elhangzottakkal szemben az igazság az, hogy a közhiteles ingatlan-nyilvántartás szerint mai állás alapján 3 ha 0489 m2 nagyságú ingatlanból csak 4921 m2, azaz az ingatlan még 1/5-e sem az a terület, mely kivett agyagbánya, míg a fennmaradó 2 ha 5568 m2 nagyságú terület szántó, illetve erdő, melynek aranykorona értéke 43.24. Az igazság az, hogy az egész Vigh-föld-mutyi csak a Vigh család érdekeit képviselte, senki másét", írták, hozzátéve: a köz pénzén végezték el a rekultivációt, majd arcátlanul alacsony, 1666 Ft/ha áron akarták visszavásárolni, amikor az ilyen ingatlanok forgalmi értéke kb. 1000000 Ft/ha. Az MSZP szerint  egyebek közt kérdés, hogy ha semmire sem használható az ingatlan, akkor miért vásárolta vissza az adásvételi szerződés szerint? Ha nem mezőgazdasági művelés alatt álló ingatlanról van szó,  miért kellett a termőföldek forgalmáról szóló jogszabálynak megfelelően az adásvételi szerződést kifüggeszteni? Mekkora összeget költött a rekultivációra az önkormányzat önerőként, és mekkora összeget EU-s támogatásból? A közlemény arra is kitér, hogy ha nem került volna napvilágra a "mutyi", akkor "simán" visszakerült volna az ingatlan a Vigh család tulajdonába.

Az üggyel kapcsolatos cikkeink:

Vigh László a felsőrajki ingatlanról - "Csak a település és az ott lakók érdekeit vettem figyelembe"

Kérdések és vádak földvásárlásügyben - Vigh László jelezte, pénteken tájékoztatja a sajtót

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!