Hírek

2017.07.02. 13:12

Fonyó Lajos, a Vajda János Gimnázium tanára Graphisoft- díjat kapott

"A matematikában az a legszebb, amikor látja az ember a diákok szemében az örömöt, amikor megoldottak valamit” – vallja Fonyó Lajos, a Vajda János Gimnázium tanára, aki Graphisoft- díjat vehetett át.

Keszey Ágnes

Évente az a húsz matematikatanár kapja meg a díjat, akiknek tanítványai az országos tanulmányi versenyeken az első három helyezés valamelyikét szerzik meg.

-Iskolánk életében ez kiemelkedő év volt: soha nem volt példa arra, hogy egyszerre két diákunk lett volna helyezett: Arany Barnabás és Nagy Domonkos, rajtuk kívül Bogdán Lilla és Leoni Márk is versenyzett. Ez nem egyéni érdem: ketten tanítunk a feleségemmel Fonyóné Németh Ildikóval és a tehetséggondozó munkát is közösen végezzük. Ő azért nem részesült most a díjban, mert pár évvel ezelőtt kapott: s aki átvehette, 8 évig nem kaphatja meg újra - idézte fel Fonyó Lajos.

A pedagógusnak érdekesen alakult a pályafutása: kutató-vegyészként végzett az ELTE-n.Gimnáziumi tanárai és több pedagógus végzettségű családtagja példaként álltak előtte, így elvégezte a matematikanári főiskolai képzést Szombathelyen, majd Debrecenben az egyetemi szakot. Nagykanizsán kezdett tanítani, miután Keszthelyre került, 15 évig a gimnázium igazgatóhelyettese volt, akkor kevés óraszámban tanított.

- A tehetséggondozó munkám az elmúlt tíz évben kezdődött, viszonylag fiatalnak számítok e területen. Sok segítséget kaptam a régi tanáraimtól- beleértve azokat is, akik diákként oktattak – akik lehetőséget biztosítottak, hogy több területen be tudjak kapcsolódni ebbe a munkába- emelte ki a pedagógus. Sorolta, hány helyen foglalkozik a tehetséges fiatalokkal - a keszthelyi gimnáziumon kívül - tanít Veszprémben, az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskolában, a Pannon Egyetem nagykanizsai kampuszán, Fonyódon, versenyvizsga-tréningen: néhány napja tért haza egy ottani matematika-táborból, valamint az Arany Dániel matematikaverseny bizottságának elnöke.

- Azt szokták mondani, ha valaki jól választott pályát, akkor a napok észrevétlenül telnek. Nálam is így van: reggel felkelek, aztán azt veszem észre, hogy a nap véget ért. A matematika izgalmas tudomány, a probléma állandóan frissen tarja az ember elméjét. Ez már fiatalkoromban is megjelent: mindig szerettem a játékokat: egy társas-vagy logikai játék egész napra elfoglalt. A tehetséggondozó foglalkozások most is úgy zajlanak, hogy a gyerekekkel felvetünk problémákat, olyanokat is, amelyeknek a megoldásait nem ismerjük, nehogy úgy érezzék, hogy a problémák mindig csettintésre megoldásra kerülnek. Van, hogy úgy fejezzük be a napot, hogy nem születik megoldás, továbbgondolásra alkalmas. Ez nagymértékben fejleszti a gondolkodást. Tanárként rendkívül sokat lehet kapni a diákoktól. De csak akkor, ha mi is adunk magunkból. Fontos, hogy ne csak matematikáról beszélgessünk, személyes élményeinket is átadjuk és tartsuk tiszteletben a másik személyt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!