Hírek

2017.05.18. 16:10

Fórum a megváltozott munkaképességűekért Zalaegerszegen

ZALAEGERSZEG - A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása mind az ő lehetséges fokú rehabilitációjuk, mind a hazai munkaerőpiac számára fontos. Ezt szem előtt tartva szervezett munkaadói fórumot tegnap a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a Zala Megyei Kormányhivatalnál.

Hajdu Péter

A megyeházán tegnap megtartott fórum az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának támogatására életre hívott kiemelt projektjéről szólt, annak érdekében, hogy minél több munkáltató szerezzen róla információkat, és a projekt révén kapcsolódjon be a támogatott foglalkoztatásba.

A fórumot Héder Miklós, a Zala Megyei Kormányhivatal igazgatója nyitotta meg. Bevezetőjében a megváltozott munkaképességűek segítésének, a foglalkozási rehabilitációnak a zalai múltjáról szólt. Emlékeztetett az előző években is ismert 4M szolgáltatásokra, s arra, hogy ez a tevékenység tizenöt éve Zala megyéből indult.

Héder Miklós igazgató  a téma zalai előzményeiről beszélt, mellette Meszlényi Dezső megyei szakmai koordinátor és Kovács Gyula, egy szociális szövetkezet elnöke   Fotó: Katona Tibor

Az igazgató elmondta, a kormányhivatal nagy figyelmet fordított és fordít arra, hogy a megváltozott munkaképességű emberek ne érezzék magukat elhagyatottnak, ezért minden olyan programot támogat, ami a segítségükre lehet. Ismertette, hogy az e területen jelenleg működő EFOP projektbe Zala megyében 265 személyt kell bevonni június végéig, és eddig közülük 259-cel írtak alá együttműködési megállapodást. Az említett projekt elsődleges célcsoportjait a B1, B2, C1, C2, D és E komplex minősítési kategóriába sorolt megváltozott munkaképességűek alkotják.

Cél az említettek elsődleges munkaerőpiacra juttatása, amihez a munkáltatók támogatási lehetőségeket vehetnek igénybe. Mint elhangzott, a statisztikai adatok szerint ma az országban több mint 60 ezer olyan betöltetlen munkahely van, amely esetében az érintett foglalkoztatók inkább befizetik a rehabilitációs hozzájárulást, mintsem megváltozott munkaképességű munkavállalókat alkalmaznának. Nyilván ennek a megváltoztatása is cél.

A fórumon Györe Edina, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zalaegerszegi Kirendeltségének igazgatója szólt a főigazgatóság zalai intézményeinek munkájáról, ismertette a tavaly végrehajtott és ez évben várható fejlesztéseket. Daczi Péter, a főigazgatóság szakmai vezetője és munkatársai részleteiben ismertették az EFOP kiemelt projektjét és a munkaerőpiac összefüggéseit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!