Hírek

2017.06.14. 18:21

Francia-magyar vízügyi együttműködés zajlik

KIS-BALATON Francia szakemberek látogattak tegnap a Kis-Balatonhoz, akik tanulmányútjukon a vízvédelmi rendszer működésével ismerkednek.

Hajdu Péter

Egy 2008-ban létrejött szakmai partnerségi megállapodásnak köszönhetően évek óta eredményes magyar-francia együttműködés zajlik a vízgazdálkodásban. A látogatás célja a Kis-Balaton és a francia Grand-Lieu tóval kapcsolatos együttműködés kialakítása, a két tó tanulmányozása és a közös ismeretek kialakítása volt.

2015-ben a magyar-francia Twinning Program keretében került sor a Loire-Bretagne Vízügynökség, valamint a Grand-Lieu Egyesület képviseletében egy francia delegáció magyarországi látogatására. Akkor kétéves akciótervet dolgoztak ki a magyar és francia vízügyi szakemberek.

Ennek részeként tavaly a Grand-Lieu Egyesület által meghívott magyar vízügyi delegáció látogatott a Grand- Lieu tóhoz, megismerve annak természetvédelmi értékeit, vízkormányzását, üzemeltetését, valamint turisztikai vonatkozásait. Most hétfőtől a francia partnerek tettek látogatást a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóságon. Ennek során szakmai tanulmányút keretében ismerhetik meg a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer működését, a Balaton vízminőségében betöltött szerepét, a Kis-Balaton vízgyűjtő területét érő terheléseket és a kibocsátások minőségi jellemzőit, a hidrometeorológiai és vízminőségi monitoring rendszert, és nem utolsósorban a tó természeti értékeit. A magyar és francia szakemberek összegzik majd és kölcsönösen hasznosítják a Kis-Balatonnal és a Grand-Lieu tóval kapcsolatos tapasztalataikat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!