Hírek

2017.02.07. 10:21

Fújták, elkergették a telet

Balatongyörök - A Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar is ápolja a farsangi hagyományokat. A hétvégén már a 22. fúvósbált rendezték meg Balatongyörökön, a Panoráma Hotelben.

Kósa Tamás

A vidám táncmulatságra ezúttal is tarka jelmezbe bújva vonultak be a kis- és nagyzenekar tagjai, élükön a Csárdáskirálynőnek öltözött karnaggyal, Kiss Tamással. Koncertjük egy tematikus zenei játékra épült, melybe a közönséget is bevonták. A hallgatóságnak előbb népszerű tánc-, majd operettdallamokat kellett felismerni. Ezt követően Biró Róbert, Balatongyörök polgármestere köszöntötte az est résztvevőit.

Kiss Tamás elmondta, hogy nagyon fontos a zenekar számára a hagyományok ápolása és a közösségépítés. Éppen ezért az est előadói között olyan művészeti csoportok is szerepeltek, mint a Vonyarcvashegy Mazsorett Csoport és a nyitótáncot bemutató Gyenes Néptáncegyüttes. Mindkét együttessel régóta kiváló a kapcsolatuk.

Ritmusos tapssal biztatta a közönség a „primadonnát", Kiss Tamást és a zenekar tagjait Fotó: Kósa Tamás

- Jó érzés számomra az is - folytatta a karnagy -, hogy zenekarunk tagjai között 9 és 36 éves zenész egyaránt megtalálható, és jól megértik egymást. A közösség összetartó erejét bizonyítja, hogy már 22 éve „zenekaros szülők" alkotják a meglepetésműsor szereplőit, akik ez alkalommal a katonaság utólag már humorosnak tűnő emlékeit elevenítették fel, megalapítva a Zalai Balaton-part Önkéntes Honvédezredet.

A bál bevételét részben a hangszerpark bővítésére szeretnék fordítani, részben pedig arra szánják, hogy eljussanak a nyári prágai nemzetközi zenei fesztiválra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!