Füzetek Dél-Afrikából - Salamon László harminchat évvel később merte leírni emlékeit

Amikor már biztos lehetett benne, nem lesz baj abból, ha megszólal, fogott két füzetet. amolyan diákirkát. Az addigra erősen megkopott anyanyelvén elkezdte számba venni, mi történt vele, a húszéves zalai sráccal sokezer kilométer és hatvan év messzeségben, 1956-ban Budapesten.

Részlet a naplóból: ...meghaltak, eltűntek...

- László az unokatestvérem volt, a forradalom idején éppen börtönbüntetését töltötte Pesten - mondja Salamon Sándor Zalaegerszegen. - Tiltott határátlépésért ítélték el, október végén kiszabadulván csatlakozott a felkelőkhöz.

Hogy mi történt ezután? Vázolódik a füzetekben, amit 1992-ben, a magyarországi rendszerváltás híre után írt tele élete legfontosabb történésével.

- Az írásait hazaküldte, mi őriztük idáig, most pedig átadtuk a Zala Megyei Levéltárnak - folytatta a rokon.

- Az adomány nemcsak számunkra, itt Zalában bír értékkel, de a fővárosi forradalmi harci események még alaposabb rekonstruálásához is hozzájárulhat - szögezi le Erős Krisztina történész, aki az adományt olvasóinknak bemutatja. - Feltűnően pontosnak látszik, egybevág az eddigi ismereteinkkel, annak ellenére, hogy a vidéki fiatalember egyáltalán nem rendelkezett helyismerettel, a pesti utcák, terek nevét sem tudta, de pontos térképeket rajzolt 36 év távolából.

Erős Krisztina történész, a Zala Megyei Levéltár kutatója a Salamon László visszaemlékezését tartalmazó füzetekkel Fotó: Katona Tibor

A visszaemlékezés mutatja, az eredetileg vájár, s 1996-ban elhunyt Salamon László kitűnő vizuális memóriával rendelkezett. Halála éve azért sorsszerű, mert unokatestvére közbenjárására éppen ebben az évben kapta meg a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Hazáért érdemkeresztjét, de ezt már nem láthatta.

- A budapesti gyűjtőfogházban töltötte a négy hónapos büntetését, onnan kijártak dolgozni, találkoztak forradalmárokkal, akiktől fegyvereket is kaptak, ezzel kezdődik a visszaemlékezés - meséli Erős Krisztina. - A harcokról számol be nagyon részletesen a füzetekben, kissé nehezen érthető magyar nyelven. Hat fogolytársával csatlakozott a Corvin közhöz közeli Práter utca 9. szám alatt működő felkelő egységhez, amely a Rigó László nevű parancsnok irányítása alatt védte a főhadiszállásokat. A vezető igazi neve Schmidt volt. Ők még november 4-e után is harcoltak a szovjetek ellen. Leírja, sok nő, öreg vett részt a harcokban, beszámol arról is, hogy ott volt a legtöbb forradalmi egyeztető tárgyaláson, mert Rigó ragaszkodott őhozzá. Tudni vélték, hogy három nap múlva megérkezik az amerikai segítség, csak addig kell kitartaniuk. Megindító történet az, amikor egy pincébe szorul be, ahol 12 éves sebesült gyereket talál, aki még használja a nála lévő fegyvert, gránátot, golyószórót. Salamon László próbálta menteni a gyereket, de nem tudta kijuttatni egy lukon, a gyerek meghalt. Ő maga is írt búcsúlevelet az édesanyjának, amikor azt hitte, nem éli túl a harcokat.

A rabtársai is mind meghaltak a harcokban, a csoport maradéka november 6-án menekül Budapestről, mint írja, észak felé, a Duna vonalán haladnak, igyekeznek együtt maradni. Körülbelül 300-an voltak, Szentendre környékén húzódtak meg, Dunakeszi közelében tudtak teherautót szerezni, Tatabánya felé menet megtámadták őket a szovjetek, ott még össze tudták szedni a sebesülteket.

Végül 8-9 ember maradt együtt, vonatra ültek, ő Ajkára érkezett meg, dolgozott is egy ideig november-december fordulóján. Onnan sikerült disszidálnia barátjával, Szabó Gáborral. Arra gondoltak, bányász mindenütt kell a világon, így jutottak el Szombathelyről Ausztriába szökve, végül Dél-Afrikába, ahol aranybányában dolgozott. Megnősült, holland származású hölgyet vett feleségül, gyermeke nem született. Egyetlen egyszer járt Magyarországon halála előtt. A rokonságának fotókat küldött ottani életéről.

Salamon László fiatalon feleségével Dél-Afrikában

... a házaspár már idősebben

Erős Krisztina elmondta, az eddigi történeti kutatások igazolják Salamon László visszaemlékezéseit, tehát pontosan írta le az emlékeit. Azt is tudjuk, Schmidt László parancsnokot, miután a menekülés közbeni szovjet rajtaütés után letette a fegyvert, 1957-ben fogták perbe, majd 17 év börtönbüntetést kapott a forradalmi tevékenysége miatt.