Hírek

2017.03.03. 14:40

Nem igaz, hogy pénz nélkül értelmetlen bármit is csinálni

Galambok – Általánosan elterjedt vélemény, hogy pénz nélkül nem lehet csinálni semmit. Pedig dehogynem Ezt igazolja az a projekt is, ami nemrég indult a Kis-Balatonhoz közeli településen.

Horváth B. Attila

A Zala Megyei Cigány Civil Szervezet, az Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület, Galambok önkormányzata, a helyi roma nemzetiségi önkormányzat és vállalkozók összefogása révén országosan is egyedülálló program zajlik a községben, mely révén javulhat az abba bevont roma családok életminősége. Ráadásul úgy, hogy az eredményeket nem „ajándékba” kapják, s egymásnak is segíteniük kell.

– Az Európai Unió ROMACT programja a roma lakosság életkörülményein változtatni akaró önkormányzatoknak nyújt szakmai segítséget ahhoz, hogy a 2014-20 közötti időszak EU forrásait hatékonyan tudják felhasználni a mélyszegénység legnagyobb gondjainak megoldásához – bocsátotta előre Kulcsár Norbert, az Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület munkaszervezet vezetője.

– A ROMACT Európa több államában is jelen van, s az Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesülethez érkezett egy megkeresés, miszerint a térségünkben lenne-e igény egy, a témába illeszkedő projekt megvalósítására? Természetesen, az egyesület vállalta a felkérést, s első körben arról volt szó, hogy a projekt majd valamelyik városban zajlik le, de a térség sajátossága, hogy a leszakadóban lévő roma lakosság jellemzően nem a 10 ezres lélekszám fölötti lakossággal rendelkező településeken él.

Szolnok Ferenc, Bertók Ferenc és Kulcsár Norbert a projektbe bevont egyik ház előtt. Az időjárás miatt tavaly ősszel itt félbe kellett hagyniuk a munkát, ám idén folytatják

Ezt a tényt mi jeleztük is az illetékesek felé, akik beleegyeztek a városi helyett a térségi megvalósításba. Az egész dolog tavaly augusztusban csúcsosodott ki, amikor is a galamboki romák körében lakossági fórumot hívtunk össze. Azért döntöttünk ezen település mellett végül, mert a község önkormányzata részéről hihetetlen együttműködési készséget tapasztaltunk és ezen a településen merült fel egy olyanfajta szükséglet, miszerint a lakások nem megfelelő állapotúak a hátrányos helyzetűek körében. Ennek jegyében indítottuk el közösen az úgynevezett Porta-programot.

Kulcsár Norbert elmondta: a program nulla forintos költségvetéssel, uniós és hazai támogatási források bevonása nélkül indult el és a jövőben sem várható ilyen – tehát valószínűleg így, önerőből fog folytatódni is.

– A Zala Megyei Cigány Civil Szervezetnek volt egy régebbi projektötlete, amit a partnerekkel közösen sikerült átültetni a galamboki viszonyokra – folytatta Kulcsár Norbert.

– A Porta-program lényege, hogy az abban résztvevő rászorulók a saját munkájukat is beleteszik a programba, s tevőlegesen is dolgoznak otthonuk javítási munkálataiban. Hozzáteszem, ezek keretében most csak a legfontosabb, tűzoltó jelleggel elvégzendő feladatokra koncentráltunk. Mindezen túl a programba bevont kedvezményezetteknek, ha elkészültek a saját otthonuk teendőivel, a többieknek is be kell segíteniük.

A felújításhoz vállalkozók ajánlottak fel alapanyagot (Németh Pál adta a faanyagot, Szántó Miklós és Zsuzsa építőanyaggal segítettek, a galamboki Németh Zoltán betonkeverőt bocsátott rendelkezésre), továbbá a helyi lakók fölöslegessé vált tetőcserepet adtak, az önkormányzat pedig szakembert biztosított.

Természetesen, a már összedőlőfélben lévő épületekkel mi sem tudtunk mit kezdeni, de például a lyukas tető befoltozásában, szúvasodott, meggyengült gerenda cseréjében, belső felújításban sikerült segítenünk. Ám azt gondolom, nem ez az egyetlen hozadéka a projektnek, sőt, talán ez a másodlagos. Mindennél fontosabb szerintünk, hogy összehoztuk az embereket, közösséget építettünk azzal, hogy mindenki segített a másiknak, még Bertók Ferenc polgármester, Szolnok Ferenc elnök, Bogdán Sándor, a roma önkormányzat elnöke is ott voltak a helyszíneken és kétkezi munkát végeztek a házigazdákkal és a szomszédokkal együtt.

Még Bertók Ferenc polgármester is kivette a részét a munkából, képünkön nagy erőkkel lapátolja a meszet a keverőbe

Szolnok Ferenc mindehhez hozzáfűzte: most 3 családot sikerült bevonniuk a projektbe. Többet szerettek volna, ám sokak nem voltak hajlandóak másoknak segíteni, apró-cseprő problémák, korábbi kicsinyes sérelmek, személyes konfliktusok, családok közti viszályok miatt.

– Néha úgy éreztem, hogy itt van ez a jó program és éppen azok szabotálták, akiknek segíteni akartunk volna – jelentette ki Bertók Ferenc polgármester. – Ezért szűkült az eredetileg 12 családosra tervezett program 3 családra. Ez a három viszont becsületesen részt vett a megvalósításban. Hozzáteszem, azt gondolom, a projektből kimaradó famíliák nem valós és életszerű kifogásokkal hozakodtak elő, a lényeg az volt, hogy ne kelljen  tevőlegesen közreműködni a projektben. Én ezt így tapasztaltam, s az ellenkezőjéről nem tudtak még meggyőzni. De ez nem szegte a kedvünket, ettől függetlenül is olyan programról van szó, ami mellé teljes mellszélességgel oda tud állni az önkormányzat.

– Ezzel együtt abban bízunk, hogy a Porta-programmal kicsit sikerült változtatni a szemléleten és megmutathattuk, hogy nagyon kevés pénzből, összefogással nagyon sokat lehet elérni – reagált Szolnok Ferenc. – S nem utolsósorban: a projekt kedvezményezettjeit köteleztük a ház körüli konyhakert kialakítására, művelésére, legalább a családi asztalra szükséges zöldség megtermelésére. Ehhez vetőmagot és palántákat is kaptak az önkormányzatoktól és a támogatóktól.

S hogy lesz-e folytatás? Szolnok Ferenc szerint igen: Galambokon tesznek még kísérletet mások bevonására is a tavasszal, másrészt egy másik településen is megpróbálkoznak hasonló programmal.

Azt szeretnék, hogy fenntartható legyen

Az eredeti elképzelések szerint szeretnék biztosítani a projekt fenntarthatóságát, még hozzá „Rendes Porta” táblák kihelyezésével. Létrehoznak majd egy bizottságot, melynek tagjai bizonyos időközönként megszemlézik a projektbe bevont ingatlanokat és amennyiben szükséges, felhívják az ott lakók figyelmét az esetlegesen elvégzendő munkálatokra, adott esetben a kert rendben tartására. Ha az illető nem tesz eleget a követelményeknek, visszavonhatják a „Rendes Porta” címet – olvasható a Porta-program ismertetőjében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!