Grosu Lacika újrakezdett élete - önállóan biciklizik az egykor magatehetetlen fiú

Reménytelennek tűnő küzdelem kezdődött, aminek legfontosabb fejezete Zalaegerszegen zajlott. Eredményként a magatehetetlen állapotban  Zalába szállított erdélyi kisfiú nyolc hónap múltán  – ha segítséggel is –, de saját lábán hagyhatta el a megyei kórház gyermekrehabilitációs részlegét.

Így festett a kisfiú Zalába érkezése előtt, amikor elhagyta a csíkszeredai kórházat

Fotó:  Kristó Róbert  (Csíki Hírlap)

Ennek pont öt éve. Vajon mi történt azóta Lacikával, akinek küzdelmét oly sokan segítették szűkebb pátriánkban és Erdélyben egyaránt?

– Lackó egyedül biciklizik, pótkerék nélkül – osztja meg velünk a fejlődésről üzenő hírt interneten az időközben 13 éves legénykévé cseperedő fiú édesanyja, Kovács Ibolya. Örömmel vállalta, hogy bepillantást enged életükbe, hiszen mint írta: – Mindenkinek látnia kell, hogy nem szabad feladni, hinni kell a rehabilitációban.

Lackó önállóan biciklizik

Fotó: Kovács Ibolya

Hogy reálisan ítélhessük meg Lackó jelenlegi állapotát, fel kell idéznünk az előzményeket. Emlékeznünk kell arra a kis vegetáló lényre, aki a több hónapig tartó éber kóma után Grosu Lacika volt.

A baleset Csíkszentmiklós határában történt, egy forgalmas úton, ahol barátaival elhagyott kutyakölyköt találtak. Lacika ölbe vette a jószágot, úgy akart átmenni az úton. Közben nyilván a kölyökre figyelt, és elütötte egy Csíkszereda felől érkező autó.

Lacika talpra állását nagyban segítette a zalai lovasterápia is

Fotó: Archív/Pezzetta Umberto

Válságos állapotban került a marosvásárhelyi kórházba, a mentőben újra kellett éleszteni.  A fejét ért ütéstől súlyosan sérült az idegrendszere,  kétoldali agyzúzódást szenvedett, agyvizenyő alakult ki nála. Egy hónapig volt mély kómában, gépekre csatolva, remény nélkül. Szüleit a kórházban egyáltalán nem biztatták, minden alkalommal avval fogadták őket: a mai reggelt még megérte a kisfiú.

Az állapota a csíkszeredai gyerekosztályon sem javult, epilepszia is kialakult nála. Édesanyja saját felelősségére hazavitte a csontsovány, kommunikációra képtelen, bepelenkázott kisfiút. Otthon a súlya szépen gyarapodott, de más változás nem volt tapasztalható.

A család azonban reménykedett, s Laci nővére kutatni kezdett az interneten. Rábukkant a Zalai Hírlap 2009. karácsonyi cikkére, amiben egy másik kómás kisfiú felépüléséről számoltunk be. Őt is a Zala Megyei Kórház rehabilitációs szakemberei állították talpra.

Ám kiderült, mivel Grosu Laci nem magyar állampolgár, csak térítés ellenében nyílik mód a rehabilitációra. Ennek díja napi 14 ezer forint. A postás édesanya egy havi keresete éppen két napra fedezte volna a költségeket. Hogy a fiú esélyt kapjon a felépülésre, gyűjtés kezdődött Erdélyben és szűkebb pátriánkban egyaránt. Több mint 2 millió forint gyűlt össze a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány számláján, s ennek köszönhetően nyolc hónapot tölthetett el az osztályon Lacika.

Lapunk részletesen nyomon követte a szakemberek küzdelmét, amivel a szó szoros értelmében újra talpra állították a magatehetetlen kisfiút. A kis beteg szempontjából az volt a legnagyobb gond, hogy a baleset után nem kezdődött meg időben a rehabilitációja, s amire Zalába került, az ízületei teljesen elmerevedtek. Nemhogy ő maga nem tudta mozgatni a végtagjait, de még a segíteni akaró gyógytornász sem. Nyolc hónappal később ehhez képest önállóan evett, és segédeszköz nélkül képes volt pár métert megtenni. A memóriája, a beszéd tisztasága s az értelmi érettség nem érte el a korának megfelelő szintet, de fejlődés mutatkozott.

Dr. Elmont Beatrix, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház gyermekrehabilitációs részlegének vezetője  nemrégiben örömmel fedezett fel a közösségi médiában egy rövidke videót, amelyen Lackót biciklizni látta...

A fejlődés vélhetőleg annak is köszönhető, hogy az édesanya feladta  munkahelyét, s csak Lacika gondozásának szenteli napjait. Gyógytornát és gyógypedagógust biztosítana segítségül a Caritas, de nem tudják kigazdálkodni az utazás költségeit.

– Így is  nagyon sokat fejlődött, önállósodott – avat a részletekbe Kovács Ibolya, aki időközben szülővárosába, Balánbányára költözött három fiával. – Lackó egyedül fürdik, mossa a fogát, beköti a cipőjét, s még bevásárolni is elmegy. Most panelban lakunk a 4. emeleten, de szépen lemegy a lépcsőkön. Szereti a kifestőkönyveket, a dinós meséket és a divatos ruhákat. A dolgait katonás rendben tartja, gondosan ügyel a játékaira. Barátai sajnos nem nagyon vannak... Az epilepsziája miatt elég gyakran gyötrik rohamok, de gyógyszerekkel kordában tartjuk, amennyire lehet. A Caritas segítségével minden évben elmegyünk az ivói Erzsébet táborba, ahol remekül érezzük magunkat. A beszéde is sokat javult, az értelmi képességei egy 5-6 éves gyerek szintjén lehetnek. Az ünnepek után veszem fel a kapcsolatot egy speciális iskolával, reméljük, hogy az új évben már iskolába is járhat.

Mint megtudjuk, Ibolya  4 éve már megpróbálta normál  iskolába iratni Lackót, de két hét után ki kellett vennie,  mert a helyzetet minden érintett fél rosszul tolerálta. Felmerült az otthoni tanulás lehetősége, de azt meg az édesanya nem szeretné, hiszen  fia így  még jobban elszigetelődne, s esélye sem nyílna a beilleszkedésre.

– Nem akarok panaszkodni, vannak szép perceink, de sokat szenvedünk a meg nem értés miatt – bukik ki a keserűség Ibolyából, aki még azért is önmagát vádolja, hogy néha pár óra pihenésre vágyna. –  Lacikának óriási szíve van,  mindenkit feltétel nélkül szeret, s nem nagyon érti, hogy mások nem ilyenek.  Néha kérdezi tőlem: miért bántanak a gyerekek?  Mindig azt felelem neki,   azért, mert nem tudják, hogy  milyen különleges vagy...