Gyepűvédők, bajvívók, végvári vitézek - Katonatalálkozót szervezett a Zalaegerszegi Honvédklub

2017. március 20., 19:20 szerző: Fincza Zsuzsa fotós: Fincza Zsuzsa
komment
A zalai megyeszékhely történelme során többször állt őrt végvárként a haza védelmében, vitézei harcoltak a Szent István-i gyepűrendszerben, a török ellen emelt erődben, s arra készülődtek a jugó bonyodalmak miatt 1949-ben emelt laktanyában is.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Honvédeink egyébként gyepű és laktanya nélkül is jeleskedtek: az 1848-as forradalom és szabadságharc tavaszi hadjáratában különösen Buda várának visszafoglalásakor tüntette ki magát a zömében zalai tisztekből és legénységből álló 47. honvédzászlóalj - 1849. május 21-én a győztesek lobogóját a Zala vármegyei Püspöki Grácián honvéd hadnagy tűzte ki elsőként a visszafoglalt budai várra.

Mára felnőtt egy generáció, amely számára a zalaegerszegi laktanya a 33. Gépesített Lövészdandárral, az ország egykor legütőképesebb katonai egységével együtt éppúgy történelem, mint a gyepűvédők, a török elleni bajvívók és a '48-as hős zalai honvédek. A békésebb időszak beköszöntével ugyanis felszámolták a 47 hektáron működő helyőrséget. A Zalaegerszegi Honvédklubban tömörült obsitosok viszont nem hajlandóak eltűnni a színről, vallják: kötelességük őrizni és ápolni a hagyományaikat. Erről beszélgettünk velük az első katonatalálkozón.

Népes csoportkép a zalaegerszegi katonatalálkozóról. Több mint 250-en fogadták el a honvédklub meghívását
Fotó: A szerző

- Szeretnénk öregbíteni és továbbadni a honvédség jó hírét, s nem hagyjuk feledni azt sem, hogy Zalaegerszeg egykor patinás katonaváros volt - hangsúlyozta Németh István ny. őrnagy, a honvédklub vezetője. - 2009-ben emlékművet avattunk a volt helyőrség bejárata előtt. Így évről évre megemlékezhetünk arról, hogy ott 1949-től 2006 végéig, a hadkiegészítő parancsnokság felszámolásáig egy Petőfi Sándor nevét viselő laktanya állt, amelyben 200 tiszt, 200 tiszthelyettes, 135 polgári alkalmazott, 2500 sorkatona, szóval egy kisvárosnyi ember állt készenlétben a haza védelmére.

Nemzeti ünnepeinken még felveszik a díszegyenruhájukat, ápolják a világháborúkban elesett katonák sírjait, és minden év májusában virágot visznek Püspöki Grácián Pusztaszentlászló-Válickapusztán található sírjához. A leendő honvédmúzeum számára relikviákat gyűjtenek, hogy az utánuk jövő generációknak megmutassák, milyen volt az a kor, amikor a lányok szóba se álltak azokkal a fiúkkal, akik nem voltak katonák. Igaz, a sorkatonák egy része, főleg, akik az ország másik végéből kerültek Zalaegerszegre, nem éppen kellemes élményként élték meg a kiképzést. Ma azonban már meglett emberek, s a többségük úgy tartja: férfit faragtak belőlük.

- Tettük a dolgunkat, s egyszer csak azt vettük észre, hogy magunkra maradtunk a hatalmas laktanyában, kihúzták alólunk a helyőrséget - emlékezett vissza az utolsó évekre Gondos Ferenc ny. ezredes, a honvédklub tiszteletbeli elnöke. - Csak a honvédklub maradt nekünk, olyanok vagyunk, mint az utolsó mohikánok. A mi feladatunk, hogy ne engedjük elfelejteni, hogy a haza védelme ma is mindannyiunk szent kötelessége. Sokan arra sem akarnak emlékezni, hogy a honvédségnek milyen nagy szerepe volt a város fejlődésében. Katonáink részt vettek a népgazdasági munkákban, ott voltak a gáton az árvizeknél, a kukoricatörésnél, az aratásnál, a parkok, a játszóterek, az iskolák építésénél. Részt vettek a város sport- és kulturális életében is.

S akkor még nem beszéltünk arról, hogy a honvédség a város legnagyobb megrendelőjeként milyen komoly piaci tényező volt. Eltartott egy ruhagyárat, a helyi tej- és húsipart és egy kenyérgyárat...

Hochrein László ny. ezredes parancsnoksága alatt kezdték el felszámolni a 33. Gépesített Lövészdandárt.

- A katonaságban legjobban a fiatalokkal való foglalkozást szerettem. Azt szoktam mondani: "tágas az irodám", vagyis reggel irány a gyakorlótér, hogy olyan katonákat neveljünk, akikkel, ha kell, meg tudjuk védeni az országunkat. Persze mindenki bízott benne, hogy nem fajul odáig a helyzet, és tudtuk, minél felkészültebbek vagyunk, annál nagyobb az esélyünk rá. Szóval az ember feltette a katonaságra az életét, de jött a haderőcsökkentés és új hivatás után kellett néznünk - így Hochrein ezredes.

A volt parancsnokok megkoszorúzták a Petőfi laktanya emlékművét, (b-j) Gondos Ferenc, Hochrein László, Havril András és Muhoray Árpád

Dr. Muhoray Árpád ny. vezérőrnagy volt a laktanya és a helyőrség utolsó parancsnoka, akinek még volt katonája.

- Sajnáltuk-e a laktanya felszámolását? - tette fel a költői kérdés a nyugalmazott vezérőrnagy, aki zalai, majd országos katasztrófavédelmi vezetőként folytatta a pályafutását, ma pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. - Igen. Sajnáltuk. Sok jól képzett, fegyelmezett, hivatásos katona vesztette el az állását. A másik szemünk viszont nevetett, mert jele volt a békés időszaknak, amikor már nem kellett a nagy hadsereg. A mi generációnk nagyon komolyan vette küldetését: pontosan éreztük a súlyát, hogy mire esküdtünk. Meg kell találni a módját, hogyan neveljük a fiatalokat a hazaszeretetre, s arra, hogy ha kell, áldozatot is vállaljanak érte.

A zalaegerszegi katonatisztek közül Havril András ny. vezérezredes vitte a legtöbbre. 1985-től 1987-ig a 33. dandár parancsnok-helyetteseként szolgált, innen magasabb beosztásba került, majd 2005 és 2009 között mint vezérezredes, a honvéd vezérkar főnökeként az ország legmagasabb rangú katonája volt.

- Anno a sorkatonaság volt a közvetlen kapcsolat a hadsereg és a családok, vagyis a honvédelem és a társadalom között. A sorkatonasággal együtt ez az élő kapcsolat is megszűnt, s ehelyett sürgősen keresni kell valamit - szögezte le a nyugalmazott vezérezredes, hozzátéve, a jelenlegi vezetés, felismerve ezt, felkarol minden olyan kezdeményezést, amely e kapcsolat felélesztését szolgálja. - Az önszerveződéseknek komoly szerepük van ebben, s a zalaegerszegihez hasonló katonatalálkozóknak is jelentős a szerepük, mert rámutatnak, hogy a volt hivatásos katonák nem akarnak eltűnni a feledés homályban, nincs mit szégyellniük, hiszen tisztességes munkát végeztek, őszinte érzelmekkel szolgálták a hazát.

- A honvédklubban vagy akár másutt, ha egykori tisztekkel találkoztunk, egyre többször került szóba, hogy hiányoznak a volt katonatársak, egyre erősebben mutatkozott az igény, hogy megtudják, mi lett a volt Petőfi laktanya hivatásos állományának a sorsa. Úgy látszik, ennyi idő kellett ahhoz, hogy elmúljon a szélnek eresztés sokkhatása. Elhatároztuk, hogy megteremtjük a lehetőségét a találkozónak - magyarázta Szabó László ny. alezredes, a megyei hadkiegészítő parancsnokság utolsó parancsnoka, a honvédklub elnökhelyettese, aki oroszlánrészt vállalt abban, hogy felkutassa a több száz érintettet.

Fincza Zsuzsa

2017. március 20., 19:20 szerző: Fincza Zsuzsa fotós: Fincza Zsuzsa

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások

Részletes műsor



Műsorok betöltése...