Hírek

2017.06.10. 14:25

Gyermekeikért küzdő szülők fóruma Zalaegerszegen

ZALAEGERSZEG - Első alkalommal szervezett apatalálkozót az Apák az Igazságért Egyesület (A.i.) helyi csoportja szombaton a Keresztury VMK-ban.

Magyar Hajnalka

Mint Léber Zsolt szervező elmondta, az egyesület a közösségi médiában már több éve működik, de a környéken eddig még nem rendeztek személyes beszélgetésre, jogi és mentális tanácsadásra is alkalmas fórumot. Pedig igény volna rá, jelzi ezt az is, hogy még a Dunakanyarból is érkezett résztvevő.

Léber Zsolt, Popovicsné Ferencz Eleonóra és Szaniszló Csaba a fórumon
Fotó: Katona Tibor

Az összejövetelen részt vett Szaniszló Csaba, a szülői egyenjogúságot zászlóra tűző A.i. országos elnöke, szakértőként pedig Popovicsné Ferencz Eleonóra nagykanizsai mediátort hívták vendégül.

A kötetlen eszmecserére épülő találkozón a szervezők hangsúlyozták, az egyesület soraiban édesanyák is akadnak, hiszen a gyermekelhelyezéssel, láthatással kapcsolatos problémák őket is sújthatják.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!