Hírek

2017.06.30. 15:32

Ha túl gyors a szülés, lemarad a lélek - perinatális tanácsadók sétája Zalában

A világrajövetel pillanataiban az újszülött stresszhormon-szintje az egekben jár. Ha ez valami miatt nem tud szépen lenyugodni, az akár messzemenő következményeket is maga után vonhat.

Magyar Hajnalka

S nem csak a fenti jelenség, sok egyéb, a szülés/születés minőségét megzavaró tényező kihathat életünk alakulására. Ezt az elvet képviseli az a perinatális (születés körüli) szakemberekből álló csoport, amely immár negyedik éve indított országjáró sétát avval a céllal, hogy felhívja a közvélemény és a szakma figyelmét a szülés/születés méltó körülményeinek fontosságára.

Idén Zalát választották helyszínül, s hétfő óta bandukolnak gyalogszerrel a Nagykanizsa, Bázakerettye, Szentkozmadombja, Zalaegerszeg, Zalaistvánd, Kehidakustány, Hévíz útvonalon, hogy vasárnap Keszthelyen zárhassák az összesen mintegy 150-160 kilométeres, túraútvonalakon vezető sétát. A csapat magva az ELTE perinatális szaktanácsadó szakának oktatóiból és végzett hallgatóiból verbuválódott, tanszékvezető professzor, pszichológus, szülésznő, védőnő, dúla, mozgásfejlesztő egyaránt akad soraikban. A program során ellátogattak a Kanizsai Dorottya, valamint a Zala Megyei Szent Rafael Kórház szülészetére egyaránt, s szerda este - helyi segítőjük, a Korán Érkeztem Közhasznú Egyesület szervezésében - fórumot tartottak a BGE egerszegi kollégiumában. (E program keretében átadták frissen alapított „Kapcsolat" vándordíjukat Szekérné Büki Erzsébet védőnőnek, a szoptatástámogatás és várandósgondozás terén kifejtett kiemelkedő teljesítményéért.)

A megyei kórházba is ellátogatott a csapat. Az inkubátor mögött prof. dr.  Varga Katalin, középen Czövek Ágnes szülésznő, mellette Fejthné Krajcsik Ilona perinatális tanácsadó és  Vizsyné dr. Császár Andrea Fotó: Pezzetta Umberto

De miért olyan fontos a szülés/születés minősége?

- Mert messzire nyúló, távoli hatásokkal bír - kezdi prof. Varga Katalin, pszichológus, tanszékvezető egyetemi tanár, hipnoterapeuta, az MTA doktora. - Érdekes, hogy míg az élet, sőt a halál minőségéről rengeteg szó esik, addig a szülés/születés minőségéről nem beszélünk. Holott ez az origó. Egyre több kutatás bizonyítja, hogy a világrajövetel körülményei hosszú távú pozitív, illetve negatív hatást fejtenek ki. Jó esetben egészségvédő hatással bírnak, s megalapozzák anya és gyermeke összehangolódását. A negatív hatások viszont növelhetik egyes betegségek kockázatát, mint például diabétesz, allergia, asztma, s a túlsúlyra, drogfogyasztásra való hajlam valószínűsége is emelkedik. Egyelőre állatokon végzett kísérletekből áll rendelkezésre több adat, de már emberekre is igazolódott a szülés/születés körülményeinek felnőtt korig tartó távoli hatása. Az az alapvető gond, hogy a szüléshez sokan a „csak legyünk túl rajta valahogy" módon viszonyulnak, holott egy pozitív életesemény. Aki nem így éli meg, elesik egy olyan élménytől, ami minden családnak kijárna.

A csoport törekvései lényegében arra irányulnak, hogy minél szélesebb körben terjedjen el a WHO 1985-ös ajánlása, és a bababarátság 10 pontja a szülés/születés kívánatos körülményeiről. Ezek közül a legfontosabb, hogy az újszülötteket azonnal tegyék az anya testére, jöjjön létre a bőrkontaktus. Az aranyórának nevezett időszak jótékonyan hat az újszülött hőszabályozására, vércukorszintjére, kevesebbet sír, jobban szopik. Egyes kutatások szerint az anyáknál csökkenti a szülés utáni hangulatzavar kialakulását is. Az aranyóra amúgy, akárcsak az anyák és az újszülöttek folyamatos, 24 órás közös elhelyezése Egerszegen biztosított.

Perinatális tanácsadók és önkéntes kísérőik a zalai dombok között. Hét végére a csoport már 26-27 fősre bővül

- Szülés során leggyakrabban a váratlan fejlemények okoznak traumát az édesanyáknak - osztja meg a hallgatósággal pszichoterápiás tapasztalatait Andrek Andrea pszichológus, a Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság alelnöke. - Ha az anya nem kap kellő információt a történésekről, ha szülés közben a feje fölött, a saját döntései nélkül, csak úgy megtörténnek a dolgok, megeshet, hogy erőszakos élményként raktározza el mindezt. Fontos, hogy megélje a kompetenciáját, erre tud az apa is ráhangolódni. Az újszülött világrajövetel utáni elkülönítése, vagyis a szeparáció pedig valamennyi felet pótolhatatlan értékektől fosztja meg. Kezdve azon, hogy az újszülött számára a világ nem értelmezhető az anya teste nélkül. Az anya is sérülhet, mert nem tudja maradéktalanul megélni, hogy a frissen megszületett gyermeke ugyanaz a baba, akit kilenc hónapig a testében hordozott. Persze, elhiszi, de valahol mégis hiányt ébreszt a kontinuitás megszakítása. Evvel szemben, ha az anya, apa, gyerek szétválaszthatatlansága megadatik, az mindenkire kedvező hatást gyakorol. Még a legnehezebb vajúdás emléke is elcsitul, ha az anya a bőrén érezheti a gyermekét.

Az is fontos, hogy az újszülött a saját tempójában hangolódjon rá a szopásra.

- Helytelen és riasztó az a gyakorlat, hogy a mellbimbót a kisded szájába tömik, az az ideális, ha magától találja meg - kapcsolódik Gitidiszné Gyetván Krisztina védőnő, dúla, szoptatási és perinatális szaktanácsadó. - Csak időt kell hagyni rá, s az anyja hasán, kis pihenőkkel szépen felkúszik a mellbimbókhoz. Szükségtelen beavatkozni, sürgetni, erőltetni. Természetesen mindannyian úgy gondoljuk, hogy az anya és a gyermek szülés közbeni biztonsága mindenek fölötti, de ezen belül rengeteg olyan részkérdés van, amit meg lehet beszélni, amiben az anya döntést hozhat. Így van ez a szoptatással is, ami még ma is gyakran frusztrálja a nőket, holott a tejelválasztásnak semmi köze ahhoz, hogy valaki milyen anya. Ma már nem léteznek a régi regulák, az igény szerinti szoptatást képviseljük, de mivel nem vagyunk egyformák, s a gyerekek sem azok, ez sem megy mindenkinek ugyanúgy. Merjünk tanácsot kérni, Zalában rengeteg jó segítő dolgozik, számíthatnak rájuk az anyák.

Szóba kerül az is, hogy sok orvos és anya a gyorsaságban látja a jó szülés kulcsát. „Túl voltam rajta két óra alatt, remek..." Holott ha túl gyors a folyamat, az anya nem tudja megélni, olyan, mintha nem is vele történt volna meg. A lélek valahol lemarad a rohanásban. A szervezet tempójához igazodó természetes szülésben minden folyamat lassan épül fel, más a dinamikája, mint a felpörgetett világrajövetelnek. Utóbbi egyik gyakran alkalmazott eszköze az oxitocin infúzió. A szeretethormonnak is nevezett oxitocin azonban egészen másként működik, ha a szervezet maga állítja elő, mint ha intravénásan juttatják be. Kémiailag ugyanaz az anyag, s szükség esetén életmentő szerepe lehet, ám ennél jóval gyakrabban vetik be. A gond az, hogy míg a saját oxitocin időszakonként pumpálódik a vérbe, addig a kívülről adagolt folyamatosan áramlik, túldolgoztatva az anyát. Így elmaradnak a fellélegzést nyújtó, pihentető szünetek.

Holott léteznek természetesebb módszerek is a szülés/születés minőségének javítására. Mint például a pozitív szuggesztió - vallja Varga Katalin professzor.

- A szuggesztió lényege, hogy önkéntelenül hat. Ha valakinek azt mondjuk, hogy nyitva van a slicced, nagy valószínűséggel elpirul, tehát a szavak kiváltanak egy biológiai választ. Ugyanígy, ha egy anya azt hallja, hogy ő nem alkalmas a szoptatásra, vagy hogy neki túl sok vagy túl kevés a magzatvize, akkor nem feltétlenül tudatosan, de sikertelen történetként kódolja magában a rá váró fejleményeket. A pozitív szuggesztió ennek az ellenkezőjét eredményezi. A pozitív fogalmazás nem cukormázat, vagy eltitkolt diagnózist jelent, hanem olyan verbális bánásmódot, ami előremutató, a megoldás felé vezet, s kapaszkodót kínál. Hétköznapi fővel talán nem könnyű ezt megérteni, de működik. A hazai kutatásokból is kitűnik, hogy pozitív szuggesztió mellett 40 százalékkal csökken a vérzés az ízületi műtétek során, vagy hogy az intenzíven 4-5 nappal rövidebb ideig kell lélegeztetni azokat a betegeket, akik ebben a szellemben kapnak tájékoztatást.

Akkor sem kell azonban kétségbe esni, ha valaki nehéz, vagy koraszülés útján ad életet gyermekének - összegeznek a szakemberek. Bármi történt ugyanis, azt fel lehet dolgozni, át lehet írni megküzdéssé, életre nevelő tanulsággá. Az anya-gyermek kapcsolat egy hosszú út, amihez jó alapok kellenek. Ha szerencsések vagyunk, s optimális volt a szülés/születés, a mi utunk alapját nagy és szilárd kőtömbök adják. S ha mégsem? Nincs olyan gödör, amit a későbbiek során sok apró kővel fel ne lehetne tölteni...

Megtelik a pelus...

Ha egy nő szülését valamilyen trauma kíséri, megeshet, hogy csak pszichológus segítségével állhat  helyre a lelki békéje. A nagy tapasztalattal bíró szakember elmondta, nála a babák is mindig jelen vannak a terápiás találkozásokon. A rossz emlékek feldolgozásának folyamata egyben azt is tapinthatóvá teszi, hogy milyen közel vannak egymáshoz a testi és lelki folyamatok, s milyen hihetetlen szimbiózis, egymásra hangoltságát hatja át az anya és gyermeke kapcsolatát. Kiderül ez abból, hogy amikor az édesanya végre szavakba önti nehéz történetét, s ennek nyomán végre oldódik benne a felgyülemlett feszültség, a megnyugvás azonnal átsugárzik a karjai közt tartott kisdedre is. Hogy ez miből derül ki? Hát abból, hogy azon nyomban teli lesz a pelus...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!