Hírek

2016.07.24. 18:35

Hajat szaporítottak a búcsún

Hévíz – Ismét megtelt élettel az egregyi tematikus sétaút és a múzeum előtti tér. Mária Magdolna tiszteletére Beatles- dalok is szóltak. A hagyományos egregyi búcsú idén háromnapos volt – vallási, kulturális és kulináris tartalommal.

Péter B. Árpád

A római kori emlékekkel büszkélkedő városrész benépesült: attrakciókkal, utcai zenészekkel s leginkább látogatókkal. A vendégek jó része most tudta meg: az egregyi Árpád-kori templomot Mária Magdolna tiszteletére szentelték, ezért sokan felkeresték a nyitva álló műemléket. A szervezők úgy gondolják, a hagyományokat nemcsak ápolni, hanem éltetni s továbbvinni kell, ezért az egyik standnál hajszaporító hajvágásra lehetett benevezni. – Régen, Mária Magdolna napján, levágtak egy tincset a kisgyermekek hajából, és azt elásták – mondta Czibor Anita fodrász. – A szülők igaz hittel bíztak abban, hogy így a fiataloknak dúsabb és hosszabb lesz a hajuk. Mi most ezt a hagyományt elevenítjük fel. Nem is akárhogy.

Gödröt ástak, amelybe a tincseket egy papírtasakban lehetett elhelyezni, amire egy kívánságot írhattak az apostolok apostolában, vagyis Mária Magdolnában bízó vállalkozószelleműek. S hogy a vágyak életre keljenek, egy fát ültetnek majd erre a helyre

A hagyomány él. Czibor Anita vág egy tincset Rieger Vali hajából Fotó: Péter B. Árpád

- Korábban nem tudtam erről a szokásról - árulta el a fodrászszékben ülő Rieger Vali -, de nagyon jó ötletnek tartom, hogy e program révén is olyan dolgokat ismerhetnek meg az emberek, amelyek már régen a feledés homályába merültek. Természetesen én is elásom majd a tincsemet, mert ennek a hajszaporításnál azért mélyebb tartalma van.

Egregy erre a három napra turistavonzó fesztiválvárossá változott. Amikor például szombaton a zalai kötődésű Bella Levente, a Beatles-nótákat játszó The Apples frontembere megkérdezte, hányan ülnek-állnak itt olyanok, akik Hévízen pihennek, nyaralnak, a publikum több mint kétharmada emelte a kezét.

Ám nem csak a színpad előtt volt hatalmas a nyüzsgés - népszerű volt a népi játszótér, az utcazenészek által benépesített hangulatos borozósor s a megannyi placc, például az, amelyiken római ruhába öltözött grafikusok készítettek karikatúrát a vendégekről.

- Gyönyörű a helyszín, itt szinte nem lehet hibázni - összegzett Hermann Katalin, a Festetics művelődési központ megbízott igazgatója. - Arra törekszünk, hogy ez az újjávarázsolt történelmi hely, Egregy, megteljen élettel.

Nos, ez a három nap élettel teli volt. Még talán a nyársra húzott, faszénen sült malac sem bánta, hogy részese volt a hagyományőrző forgatagnak

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!