Hírek

2017.01.25. 18:17

Hallhatóvá tenni, amit elhallgattak

Nagykanizsa – Ez a pályázat más, mint a többi. Ebben lelkes fiatalok beszélnek a képzőművészet és a színház nyelvén kortársaiknak a kommunizmus rémtetteiről.

Horváth-Balogh Attila

A Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület valósította meg a „Tegyük hallhatóvá az elhallgatott történelmet” címet viselő projektet, melyet az Emberi Erőforrás Minisztériuma is támogatott. Ennek egyik eleme volt az a képzőművészeti- és fotópályázat, aminek eredményhirdetésére szerdán került sor a városi könyvtárban. A beküldött pályaművekből kiállítás is készült, melyet Lengyák István, a Nagykanizsai Civil Kerekasztal soros elnöke nyitott meg. Magáról a projektről pedig Budavölgyi Kálmán, az egyesület ügyvezetője beszélt a Zalai Hírlapnak.

Budavölgyi Kálmán (jobbról) gratulál Micsinai Dominiknak
Fotó: Horváth-Balogh Attila

– A kormány a 2015-ös, 16-os és 17-es évet a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékének szentelte, ennek jegyében volt lehetőség különféle projektek megvalósítására az EMMI és a Gulag Emlékbizottság támogatásával  – magyarázta.

– Mi arra gondoltunk, szerencsés volna, ha most  a Gulag és a kényszermunkatáborok tragikumát átélő és még élő, ámde egyre nehezebben mozgó idős emberek helyett a fiatalok mesélnének kortársaiknak a történtekről. Ez a projektünk lényege, melynek egyik eleme a képzőművészeti pályázat, amire 13 pályamű érkezett. Különdíjat kapott Mudry Anna Dorottya,  3. lett Antal Gergő és Fási Barnabás. A 2. helyezést Ódor Bendegúz, az elsőt pedig Micsinai Dominik érdemelte ki. Az alkotásokból készült kiállítás itt két hétig látható, aztán szeretnénk elvinni majd iskolákba is, csakúgy, mint azt a Pilinszky-átiratot, amit a mostani eredményhirdetés után a Honvéd Kaszinó Városi Diákszínpadának tagjai bemutattak.

A városi diákszínpad tagjai drámai darabbal mutatták be a Gulag világát a megnyitón résztvevő piarista gimnazistáknak. Középen Antal Gergő

Csütörtökön 10 órakor dr. Bognár Zoltán egyetemi tanár beszél a Halis István Városi Könyvtár konferenciatermében a Gulag-táborok világáról.

A kiállítás néhány képe három pályázóval: Szalai Patrikkal, Mudry Anna Dorottyával és Antal Gergővel

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!