Hírek

2016.10.04. 15:05

Hamis tanúzásra akarták rávenni a kamasz lányt, rács mögé kerülhetnek

Zalaegerszeg – Gyermekotthonból szökött kamasz lányt akartak prostituálni, szabadságvesztés vár rájuk. Az őket menteni akaró rokonok szintén rács mögé kerülhetnek.

Arany Gábor

Nemrég számoltunk be arról, hogy három férfi ellen emeltek vádat, mert egy 15 éves lányt próbáltak rávenni, hogy prostituáltként dolgozzon. A 26 éves K. Róbert és a 34 éves O. Gábor utóbbi egerszegi lakására vitte ez év március 26-án este a lányt, akit K. Róbert „kipróbált”, majd az éjszaka közepén elmentek a nagybátyjáért, az emberkereskedelemért korábban már elítélt, 47 éves B. Ferencért, hogy ő is tegyen próbát.


A lány az idősebb férfi kérdéseire őszintén válaszolt, elmondta, hány éves, de ez sem akadályozta meg a próbát, amiért B. Ferenc 10 ezer forintot fizetett. A lány azonban másnap estére már meggondolta magát és elmondta ismerősének, hogyan járt. Az illető bejelentést tett a rendőrségen, ami alapján eljárás indult a három férfi ellen. Ezt megtudva a nőrokonok, K. Róbert testvére, a 16 éves H. Barbara, valamint anyja, a 44 éves K. Ildikó, aki egyben B. Ferenc testvére, valamint utóbbi élettársa, T. Ildikó találkozni akart a prostituáltságot mégsem vállaló lánnyal. Ismerőseik segítségével felkutatták elérhetőségét, lakhelyét. H. Barbara március 28-án négyszer is beszélt vele telefonon, majd személyesen is felkeresték a lakásotthonnál. Hosszasan győzködték, hogy változtassa meg a vallomását, ennek az vetett véget, hogy a nevelő kihívta a rendőröket, akik intézkedtek a trió tagjai ellen. 

A történtekről tájékoztatva a megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba közölte, a három nő ellen társtettesként elkövetett, büntetőügyben hamis tanúzásra felhívás miatt emelt vádat az egerszegi járási és nyomozó ügyészség a két, korábban többször elítélt idősebb nőre végrehajtandó szabadságvesztésre téve indítványt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!