Hírek

2016.10.26. 13:17

Hamisan vallottak a gyilkossággal szerzett holmiról

A fiát akarta menteni, ezzel keverte magát és menyét is bajba a 40 éves F. Beáta, aki kedden állt az egerszegi járásbíróságon dr. Czipóth Edit bírónő elé.

Arany Gábor

Korábban többször foglalkoztunk a tavaly októberi nagykanizsai gyilkossággal, amelynek két vádlottját minap marasztalták el nem jogerősen.

Ebben az ügyben volt érintett F. Beáta fia, a 18 éves U. Vilmos. Ő és társa, O. István a Sugár utcában törtek be, a lakás tulajdonosát O. István megölte, majd televíziókészüléket, arany ékszereket vittek el, utóbbiakat 250 ezer forintért adták zálogba. A nyomozók két nappal később házkutatást tartottak a U. Vilmos Dózsa utcai lakóhelyén, és megtalálták az ellopott LG televíziót, valamint több százezer forintot. Ezekről akkor tanúként kérdezték meg F. Beátát, aki hozzátartozóként élt a lehetőséggel és nem tett vallomást. Beszélt viszont F. Beáta másik fiának élettársa, aki állította, hogy az LG készüléket két héttel korábban a kanizsai bolhapiacon együtt vásárolták az anyósával és O. Istvánnal (utóbbit ítélték életfogytiglanra az emberölésért). Ekkor felhívták a figyelmét, hogy a televízió súlyos bűncselekményből származik és a hamis tanúzás következményeire is figyelmeztették, mire a fiatal nő visszavonta vallomását és közölte, sose látta a tévét a Dózsa utcában. Korábban is csak azért állította, mert F. Beáta erre kérte és azt is mondta neki, hogy a tévét a rendőrség nem sokkal előtte foglalta le tőlük. Egy hónappal később újra meghallgatták F. Beátát, aki ekkor már vallomást tett, és tudomásul  vette a hamis tanúzás következményeit. A nő azt mondta, hogy a náluk lefoglalt több százezer forint az övé. E vallomásán ez év február elején annyiban változtatott, hogy a fia szekrényéből lefoglalt pénz eredetét nem ismeri, nem is tudott róla és azért mondott mást előzőleg, mert a gyermekét akarta védeni, de az előszobában lefoglalt 155 ezer forint az övé.

Ez utóbbi összeg visszaadásról a törvényszék már rendelkezett az emberölésben hozott nem jogerős ítéletében. A történtek alapján az egerszegi járásbíróság F. Beátát életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető bűncselekményre elkövetett hamis tanúzás és büntetőügyben hamis tanúzásra felhívás miatt ítélte el jogerősen 20 hónap, de végrehajtásában 3 évre felfüggesztett szabadságvesztésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!