Hírek

2015.07.07. 15:06

Harc a gyomok ellen

Zalaegerszeg - Júliustól hatósági előírás szerint meg kell akadályozni a parlagfű virágbimbós állapotának kialakulását.

Hajdu Péter

Állandóan visszatérő és jelenleg is aktuális kötelezettség a parlagfű elleni küzdelem. Júliustól hatósági előírás szerint meg kell akadályozni a parlagfű virágbimbós állapotának kialakulását. Ha a veszélyes gyomnövény eléri ezt az állapotot, akkor eljárás indul, ami végül kényszerkaszáláshoz és bírság kiszabásához vezethet. Mint Szabó Béla, a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztályvezetője elmondta, jelenleg leveles, száras fejlődési stádiumban van a parlagfű, és körülbelül két hét múlva éri el a virágbimbós állapotot. Egy tavalyi rendelet nyomán pedig újabb  hatósági intézkedésekre van szükség a növényvédelmi zárlati területeken, Zala megyében Rédicstől Tornyiszentmiklósig folynak az ellenőrzések.

– Külterületen a földhivatal, belterületen pedig a jegyző hatáskörében történik a területek ellenőrzése. Ezen kívül az állampolgároktól is érkeznek bejelentések telefonon, illetve működik a parlagfű bejelentő rendszer (PBR). Utóbbi esetben akár egy okostelefon segítségével is meg lehet adni az elhanyagolt, gyomos területek koordinátáit, illetve fényképét, s az így bejelentett adatokat a rendszer az aktuális önkormányzathoz, földhivatalhoz továbbítja. A bírságolást minden esetben mi folytatjuk le. Idén nyolc esetben volt eddig hatástalan a gyommentesítésre való önkormányzati felszólítás, már a bírságolás szakaszában vannak az ügyek, közülük több Alsópáhokon, valamint Cserszegtomajon. A PBR-re mi is rálátunk, Zalában eddig hat bejelentés történt a parlagfű bejelentő rendszeren, eddig elsősorban belterületekre vonatkozóan – mondta Szabó Béla, hozzátéve, külterületen 15 ezertől 5 millió forintig terjedhet a növényvédelmi bírság, belterületen pedig 100 négyzetméter felett 50 ezer forint.

Hozzátette, elsősorban útszéleken, megbolygatott területeken látni parlagfüvet, de e veszélyes gyommal kapcsolatban különös jelentősége van az aratásnak. A tarlókon ugyanis nagyon gyorsan kinő, ezért a betakarítás után mielőbb tárcsázni kell a hátrahagyott tarlót.

Bujdosó Béla és Zsiga László növényvédelmi felügyelők kedden a tornyiszentmiklósi hegyen ellenőrizték, hogy a gyommentesítésre való felszólításnak eleget tettek-e a telektulajdonosok. Fotó: Kósa Róbert

Egy tavalyi jogszabályváltozás következtében zárlati intézkedéssel érintett területen belül az elhanyagolt, gazos ültetvények tulajdonosait is kötelezni kell az ültetvény rendbetételésre, vagy az ültetvény kivágására. A szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma megbetegedés miatt mára gyakorlatilag Rédicstől Tornyiszentmiklósig zárlati területnek minősülnek a zártkertek.

– A felméréseink szerint sajnos a szőlőültetvényeknek több mint harmada elhanyagolt, s ezeken a területeken fennáll a veszélye, hogy felszaporodik az említett szőlőbetegség fő terjesztője, az amerikai szőlőkabóca. Több mint 2000 szőlőültetvény 30 százalékáról van szó, ami nagyon sok. Az ellenőrzéseket követően három hete több mint 70 esetben küldtünk ki védekezésre felszólító kötelezést. Most négy település, Kerkateskánd, Lenti, Lovászi és Tornyiszentmiklós határában ellenőrzik a munkatársaink, hogy a korábban felszólított tulajdonosok kitisztították-e  a területüket, vagy az ültetvényt kivágták-e. Szeretnénk elérni, hogy az eljárások hatására, amelyeket erőnkhöz mérten folytatunk, a többi tulajdonos is tegye rendbe a zártkerti területét – mondta az osztályvezető.

Hozzátette, ahol ez nem történik meg, ott a parlagfüves területekhez hasonlóan közérdekű védekezésként kaszáltatnak. Az első tapasztalatok szerint eddig tíz százalékban késtek el a tulajdonosok a felszólítás végrehajtásának határidejétől, de voltak, akik póthadáridőt kértek, s nyilván lesznek, akik a bírság mellett a közérdekű védekezés költségeinek megtérítéséről is számlát kapnak.

A növényvédelmi szakember érdeklődésünkre elmondta, az amerikai szőlőkabócának már megjelentek a kifejlett egyedei, amik júliustól tovább tudják vinni a fertőzést. Aktuális az ellenük való rovarölőszeres védekezés, amihez már hosszabb hatástartamú, felszívódó készítmények is felhasználhatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!