Hírek

2010.04.30. 10:29

Harmadik Balázs, a pipagyáros

Harmadik generáció irányítja az ország egyetlen pipagyárát Nagykőrösön. A cég vezetője, Szabó Balázs minap a zalai megyeszékhelyen járt a Göcsej Kupa lassúsági pipaszívó versenyen.

MTI

 - Erről a szakmáról tudni kell, hogy a faesztergályosság kisebbik ága és a fortélyokat annak idején az osztrákoktól lestük el. A rózsafának nevezett pipa anyaga valójában az erikacserjék közé tartozó bokorfélének a föld alatti gumója, amit franciául bruyére-nek, angolul briar-nak, olaszul radica-nak hívnak. Ez a Földközi-tenger mellékén élő növény sajnos egyre ritkább, a spanyol és francia tengerparti részek mellett még Szardínián terem meg. Nagyon kemény, nem reped. Olyan ez, akár a bornak vagy a whiskynek a hordó. Mindegyikben csak egyfajta nedűt érlelnek, átjárja a fát, ezért a pipában is csak egyfajta dohányt szabad szívni, mert akkor lehet élvezni az aromát, nem keverednek az ízek. Így alakul ki aztán a pipatórium, mert ahányféle dohány, annyi szerszám illik hozzá. A dohány árnyalatához illeszkedik már a pipa színe is, ezzel segítjük a választást - tette hozzá.

Hazánkban anno a pipagyártást Weiss és fia honosította meg először a fővárosban, majd Nagykőrösön is belefogtak. Mivel a Weiss família kihalt, csak az alföldi gyártók maradtak meg a Papp, Szatmári és Szabó családok vállalkozásaiban. A második világháború után az államosítás a 6-8 fővel dolgozó kis cégeket egyesítette.

- A nagypapám, Szabó Balázs a alizmus idején, hiszen a pipák svéd, kanadai piacra is eljutottak, ám hamarosan újra egy állami üzem, a Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdasághoz szervezték.

- A rendszerváltás után sikerült a privatizációval 1993-ban visszakapni a gyárat - mesélte Szabó Balázs, akinek hivatását, a tradíciót - no meg a névadást -megszakítva, 20 éves Csilla lánya viszi tovább.

- Ő gyártja is a pipát, egyébként a nők alkalmasabbak is az ilyen finom kézi műveletekre, ismétlődő mozdulatokra. Türelem kell hozzá, a pipát például tízszer is körbecsiszoljuk, mire pácolásra kerülhet - magyarázta.

Saját termékeik gyártása mellett külföldi márkás pipák képviseletét is ellátják, foglalkoznak faipari termékekkel, raklapokkal, dohányimporttal, mert önmagában a pipagyártás nem lenne életképes. Pontosabban, három éve kijutottak a nemzetközi piacra, és már nyereségbe fordult a nyolc embernek munkát adó üzem. Nagykőrösről évente közel 35 ezer pipa kerül a magyar és európai kereskedőkhöz, de még Chilében is lehet válogatni az egy-két ezer forintostól akár a tízszer drágább darabok között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!