Hírek

2017.03.06. 18:15

Három megyéből mintegy kétszáz versenyző a XI. Salla Kupán

Zalalövő - A nyugat-dunántúli régió mintegy kétszáz táncosa vett részt azon a rock and roll versenyen, amit a napokban rendeztek az észak-zalai kisvárosban.

Gyuricza Ferenc

A XI. Salla Kupa a térség egyik legjelentősebb utánpótláskorú rendezvénye, amelyre az óvodáskorú gyermekektől egészen a fiatal felnőttekig jelentkeztek versenyzők. Ebben az esztendőben három megye képviseltette magát, Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron klubjai küldték el versenyzőiket.

- A zalalövői verseny már több mint egy évtizedes múlttal rendelkezik, s ezúttal is sikerült egy nagyon jó hangulatú és színvonalas rendezvénynek helyet adnunk - mondta lapunknak a verseny házigazdája, a Galaxy Rock And Roll Klub vezetője, Molnár Nóra. - A Salla Kupa azért is fontos, mert a fiatal táncosok közül többen itt ismerik meg a versenyek hangulatát, itt méretnek meg először, ez jelenti az első lépcsőfokot számukra.

A Galaxy Rock and Roll Klub STB. nevű csoportja, azaz balról Reszneki Klaudia, Völgyi Alexandra, Benkő Roberta, Hajdu Mirella, Beke Ágnes és Siska Flóra az országos versenyen is részt vehet Fotó: GALAXY RRC

Molnár Nóra azt is hozzátette: a tánc - s azon belül is a rock and roll - az a mozgásforma, amely a legszebb testet alakítja ki. Népszerűsége vélhetően ennek is köszönhető, a nyugat-magyarországi térség, s így Zala megye is, pedig az egyik legerősebb hazai bázisa a rock and rollnak. A zalalövői versenyen a helyi táncosok mellett a hévíziek képviselték még megyénket. Érmet utóbbiak szereztek, a White Horse Akrobatikus Rock And Roll Szakosztály versenyzői közül a Lóki Borka és Mocsári Dorottya páros ovis korcsoportban első, a Lakesz Bence és Holczer Zsófia páros a gyermek I. kategóriában a harmadik, míg az edző és tanítványa versenyben Mocsári Dorottya és Pék Anna a második helyezést érte el.

A Galaxy Rock And Roll Klubhoz kötődő másik fontos hír, hogy a mosonmagyaróvári területi versenyen, a felnőtt nemzeti kisformáció kategóriában a zalalövői STB. elnevezésű csoport a negyedik lett, s ezzel egyben kivívta magának a jogot az országos versenyen való részvételre is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!