Hírek

2016.09.25. 08:42

Hatodszor randevúztak Söjtörön a veterán járművek

Söjtör - Közel százan neveztek szombaton a 6. Söjtöri Veterán Motoros Találkozóra és Deák Emléktúrára.

Arany Horváth Zsuzsa

A régi, koros, ám büszke járművek szerelmesei külön kasztot képeznek még a „szent őrültek” között is. A veterán motorokat például először is begyűjteni, gondozni, csinosítani szükséges, mielőtt útra kelhetnek. Olykor pincéből, alagsorból kerülnek elő a legszebb példányok, vagy éppen hirdetésekben bukkannak fel. Így esett például azzal az utánfutós Danuvia motorkerékpárral, amely 1965-ben a norvégiai Északi-fokon is járt, jellegzetes kockás üléshuzatú nyergében a legendás motoros, a ma már nem élő Bús Antal mérnökkel és feleségével.

Ketten az oldalkocsis ügyességi kategóriában: Varga László Tapolcáról érkezett az 1981-es Jawa 350-es, az egerszegi Molnár Attila pedig az 1994-es BMW Young Timerrel indult Fotó: Katona Tibor


- Most már biztonságban van, mert a tapolcai Rozsdamarók Egyesületben vigyázunk rá - mondta Orbán Zoltán, aki szombaton Söjtörön mesélt a motorról, amelyhez az esőponyvát és a bőr nadrágot is sikerült megszerezni. - Budapesten egy panelház alagsorában találtuk meg, a gumiköpenyt leszámítva minden eredeti rajta.

A tapolcai veterán motorosok tavaly megismételték a norvégiai 32 napos utat. Nem csoda, hogy Söjtörön is szép számú rajongója akadt a Danuviának, mögötte a térképpel, mutatva, hol, merre járt Európában.

 




Annak ellenére, hogy nem először járt Söjtörön, hasonló érdeklődést váltott ki Ziegler Csaba motorja, az 1940-ben Nürnbergben gyártott Zündapp K 500-as, és társa, az ötvenes években készült BMW motor. Előbbit a második világháborúban katonai célokra is használták, ahogy nagyobb köbcentis testvéreit. Csaba egy évig dolgozott a gépen, amíg csillogó-villogó járművé varázsolta. A keszthelyi nyomdász 8 éves fia, és párja is vele tart a motoros túrákon, egyelőre csak a Dunántúlon. Nem kis feltűnést keltenek, hiszen mindig eredeti, földig érő, mázsás súlyú barna bőrkabátban, eredeti német katonai rohamsisakban ül a Zündappra.


A söjtöri motoros találkozó a kölcsönös gépmustra után ügyességi szlalomversennyel kezdődött Deák Ferenc szülőháza előtt, majd 130 kilométeres túrára indultak az öreg vasak, két másik Deák-község, a szlovéniai Zsitkócot és Zalatárnokot érintve, s Deák nagysága előtt tisztelegve értek vissza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!