Hírek

2017.04.25. 10:32

Helyi népszavazást kezdeményeznének Felsőrajkon

Felsőrajk - A Jobbik minden segítséget és támogatást megad a település lakóinak, hogy törvényesen kifejezhessék véleményüket a tervezett lakóotthonokról – jelezte hétfői sajtótájékoztatóján a tervezett beruházás helyszínén Zakó László, a párt régiós igazgatója.

Pásztor András

Zakó László elmondta: a felsőrajki testület februárban döntött arról, hogy három üresen álló területet bocsájt rendelkezésre a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által benyújtott pályázathoz, ugyanis a településen 36 pszichiátriai beteg és fogyatékkal élő kerülne elhelyezésre.

– A testület döntéséről a lakosság nagy része nem is tudott, így véleményüknek sem adhattak hangot – mondta Zakó László, aki szerint mostanra kiderült, hogy sokan nem támogatják a beruházást.

A képviselő egyúttal jelezte: ő mag és pártja azért foglalkozik az üggyel, mert a felsőrajkiak egy csoportja személyesen kereste fel és kért segítséget tőle.

– A fejünk fölött döntöttek erről a beruházásról – mondta tegnap a helyszínen a tervezett beruházás melletti telek tulajdonosa, Szabóné Németh Klára.

– A felsőrajkiak 210 aláírást gyűjtöttek össze, ám ezek nem hivatalosak, ezért ha helyi népszavazást akarnak kezdeményezni, újra ki kell tölteni az íveket – magyarázta dr. Weller-Jakus Tamás, a keszthelyi székhelyű Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület elnöke, aki a helyieknek szintén felajánlotta segítségét.

A történtek kapcsán megkerestük Czémán László polgármestert is, aki elmondta: a lakosságot április elején tájékoztatták, a pályázatot csak ezt követően nyújtotta be a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság.

– A testület valóban már februárban felajánlotta az ingatlanokat, de ez a döntés önkormányzati hatáskör és szerintem a testület szociális érzékenységét bizonyította a támogató döntés – érvelt Czémán László. – Ha a faluban valaki helyi népszavazást akar kezdeményezni, az megteheti, ugyanakkor azt gondolom: a lakóotthonok és a leendő lakók megítélése körül alaptalan félelmek dominálnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!