Hírek

2015.07.07. 17:23

Hol közlekedjenek? Szinte bezárja őket a falujukba az elkerülő szakasz

Keménfa - Ellehetetlenül bizonyos járművek számára a közlekedés az elkerülő út megépítésével Zalalövő és Keménfa között - állítják a falubeliek.

Gyuricza Ferenc

Gyalogszerrel, kerékpárral, lóvontatású és lassú járművel, illetve mezőgazdasági géppel ugyanis nem hajthatnak fel az elkerülőre, a jelenleg használatos út pedig megszűnik. Bár helyette lesznek egyéb lehetőségek, ám azokat a falubeliek nem tartják elfogadhatónak.

A problémát a falu polgármesterével, Cser Gáborral beszéljük át. Azt mondja, az elkerülő tervezésekor őket senki nem kérdezte, véleményükre nem voltak kíváncsiak.

– Az első változat szerint a Zalalövőt Keménfával összekötő út felett haladt volna az elkerülő szakasz, ami megfelelő megoldás lett volna számunkra is – mondja a polgármester. – Később ezt módosították, állítólag a költségcsökkentésre való hivatkozással itt már nem lesz viadukt, hanem Keménfa irányába egy leágazást építenek ki. Akár még ezt is elfogadnánk,  ha ugyanilyet Zalalövő felé is építenének, s lenne egy szintbeli kereszteződés. A zalalövői oldalon viszont nem épül ki leágazás.

Aki tehát Keménfáról Zalalövő vagy Zalaegerszeg irányába akar eljutni, annak pár száz métert kell megtennie az elkerülő úton, egészen a budafai lehajtóig. Igen ám, de az elkerülőn a keménfaiak ismerete szerint gyalog, kerékpárral, lóvontatású és lassú járművel, illetve mezőgazdasági géppel tilos lesz a közlekedés.

– Van még egy út, Salomváron át is el lehet jutni Zalalövőre, ám az oda-vissza pontosan 9,6 kilométeres kerülőt jelentene – vette számba a lehetőségeket a polgármester. – Egy kerékpárosnak vagy egy lassú járművel közlekedőnek ez nagyon sok. De akad egy másik probléma is, az említett úton tíz tonnás súlykorlátozás van érvényben, arra nagyobb traktorral, kamionnal nem lehet ráhajtani, márpedig olyan vállalkozások is vannak a faluban, melyekhez folyamatosan járnak ilyenek.

Az eredeti terv szerint itt is viadukt épült volna – mutatja Cser Gábor polgármester. A Zalalövő felé vezető út rövidesen megszűnik, az elkerülőre pedig traktorral például nem hajthatnak majd fel. Fotó: Gyuricza Ferenc

Mindezt jelezték a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Zrt.-nek, s fordultak panaszaikkal a kivitelező cégekhez is, érdemi eredmények nélkül. A polgármester szerint azt is fejükhöz vágták, hogy oldják meg a problémájukat, ahogy tudják.

– Azért kaptunk érdemi segítséget is, kiépült egy üzemi út, amit a munkálatok befejezése után át akarnak adni önkormányzati kezelésbe. Ezen keresztül elvileg el lehet jutni Zalalövőre, ám csak bizonyos járművekkel. A munkagépek a fölötte átívelő híd miatt ezt sem tudnák használni, ráadásul az üzemi út a Zala árterületén halad át, a folyó sokszor elönti. Az önkormányzatnak sincs pénze saját kezelésbe venni, tehát ez sem lenne megnyugtató megoldás.

A témáról csütörtökön 16 órakor lakossági fórumot tartanak a község önkormányzati épületében, erre meghívták a beruházó és a kivitelező képviselőit is.

Kapcsolódó cikk:

Mégis lezárják a sánci vasúti átjárót - Ha a 61-es elkerülő elkészül, a közlekedőknek kerülniük kell

Címkék#Keménfa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!