Hírek

2013.03.26. 12:50

Hová forduljunk, ha romlott húst kapunk a boltba?

Nagykanizsa - Felháborodva kereste fel a közelmúltban szerkesztőségünket Halász Zoltán, aki mint mesélte: nem elég, hogy a Tesco Áruházban romlott húst adtak el neki, még a hatóságok sem tettek azonnali intézkedést az ügyben. Húsvét közeledtével nem is lehetne aktuálisabb a téma, jöjjön a hazai abszurd.

Sámel József

Mint azt Halász Zoltán elmesélte: felesége és másfél éves kisfia néhány héttel ezelőtt az aznapi ebéd hozzávalót szerezték be a Tescoban, ám miután hazaértek és kicsomagolták az áruházban vásárolt húst, förtelmes bűz árasztotta el a csörnyeföldi ház konyháját.

- Azonnal hívtam a fogyasztóvédelmet, hogy mi a teendő ilyen esetben, ám legnagyobb megrökönyödésemre azt a választ kaptam, hogy két napon belül kezdik kivizsgálni az ügyet - elevenítette fel a történteket Halász Zoltán.

- Ebbe nem akartam belenyugodni, így autóba ültem, s elkocsikáztam Kanizsára, az állategészségügyi igazgatóság irodájához, ahol az illetékesek ugyan megállapították, hogy a hús valóban dögszagot áraszt, ám a termék lefoglalását, bevizsgálását nem kezdeményezték, arra hivatkozva, hogy az árut felbontottuk, így nem lehet hitelt érdemlően bizonyítani annak származását. Még szép, hogy felbontottuk, hiszen meg akartuk enni. De ha nem bontottuk volna fel, akkor az sem derült volna ki, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlan a hús. Halász Zoltán még ekkor sem adta fel, elballagott a kanizsai rendőrkapitányságra, ahol feljelentést tett, de ott jelezték neki, hogy a rendőrség nem illetékes ilyen ügyekben.

- Ezek után visszamentem az áruházba, ahol ugyan elnézést kértek és visszatérítették a hús árát, ám arra nem kaptam választ, hogy ki a felelős mindezért. Sőt, az áruház biztonsági őre a rendőrséget is rámhívta - mesélte Halász Zoltán. Az ügyben lapunk is tájékoztatást kért az illetékes hatóságoktól. Mint azt dr. Boncz Attila, a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságának vezetője megírta: noha a károsult a vásárlástól számított három órán belül bejelentette a problémát az áru felbontott állapota miatt nem lehetett hitelt érdemlően igazolni annak származását. Az árun szereplő címke azonban azt igazolta, hogy a terméket a Tesco értékesítette, ezért a hivatal hatósági állatorvosai célellenőrzést tartottak az áruházban. A helyszínen már nem volt lehetőség mintavételre, a több hús forgalmazási feltételei megfeleltek a higiéniai előírásoknak, így további intézkedésre nem került sor. Csak, hogy világos legyen, a hatóság mintavételt nem vett a romlott húsból a felbontott csomagolás miatt, de az árun szereplő címke elegendő volt ahhoz, hogy pár nappal később ellenőrzést tartsanak az áruházban, ahol addigra már eltűnt a romlott hús. Teljesen logikus... Dr. Boncz Attila egyúttal jelezte: a jövőben kiemelt figyelmet fordítanak az adott áruház által kínált élelmiszerek vizsgálatára, gyakrabban hajtanak majd végre szúrópróba szerű ellenőrzéseket. A történet tanulsága tehát az, hogy ha véletlenül romlott húst vásárolunk, azt semmi esetre se bontsuk fel, vagy ha mégis, akkor ne reklamáljunk.

Nem telefonon, e-mailben tett bejelentést

Reagált a Zala Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége. Mint írták: a panaszos férfi cikkben szereplő kijelentésétől, miszerint: "Azonnal hívtam a fogyasztóvédelmet, de legnagyobb megrökönyödésemre azt válaszolták, hogy két napon belül kivizsgálni az ügyet", elhatárolódnak. A belső vizsgálat alapján ugyanis bebizonyosodott, hogy a panaszos nem telefonált a fogyasztóvédelemnek az említett időpontban. A férfi e-mailben tett bejelentést március 5-én, melyre reagálva a fogyasztóvédelem hatáskör hiányában továbbította a panaszt az illetékes hatósághoz. Fenti tényt azért fontos tisztázni, mert Zala Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége semmiféle mulasztást nem vétett az eset kapcsán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!