Hírek

2015.10.05. 11:29

HPV: sokan igényelték az oltást

Zalaegerszeg – Szeptember 11-ig kellett nyilatkozniuk a szülőknek arról, hogy a 7. osztályba járó leánygyermekük számára kérik-e az önkéntes, térítésmentes méhnyakrák elleni védőoltást, közölte az ÁNTSZ.

Zalai Hírlap

Országosan az érintettek több mint háromnegyede élni kíván a lehetőséggel (44 ezer jogosult gyermek szülei közül közel 34 ezer jelezte ezt). A kampány szervezése az iskola-egészségügyi szolgálatoknál dolgozó védőnők feladata volt. Az oltásokat iskolai keretek között kapják meg a lányok, az elsőt októberben. A  második vakcina beadására  2016 áprilisában kerül sor. Az oltóanyag kiszállítása már megkezdődött, legkésőbb október 5-ig az ország valamennyi iskolába eljut, és megkezdődhet a védőoltás beadása.

A HPV a humán papillomavírus nevének rövidítése. Több mint száz típusa van, és a jelenlegi ismeretek  szerint ezek közül legalább 13 okozhat méhnyakrákot. A méhnyakrákok mintegy 70 százalékáért a HPV-vírusok közül kettő típus, a 16-os és a 18-as tehető felelőssé. A felajánlott önkéntes és ingyenes védőoltás ezek ellen véd.   Az oltás hatására az immunrendszer képes lesz arra, hogy a valódi vírus megjelenése esetén gyorsabban termeljen ellenanyagot ellene. Ezáltal a szervezet képes lesz kivédeni a fertőzést, írta az ÁNTSZ.

A 16-os és a 18-as víruson kívül kívül más magas kockázatú HPV-típusokról is ismert a rákkeltő hatásuk, amelyek ellen az oltás nem, vagy csak kevésbé nyújt védelmet. Ezért ajánlott, hogy 25 éves kor felett a védőoltásban részesült nők is rendszeresen vegyenek részt méhnyakszűrő vizsgálaton.

A fertőzésről

A HPV-fertőzés nagyon elterjedt: élete során az emberek 50-80 százaléka átesik valamilyen HPV-fertőzésen – és a legtöbbjük nem is tud róla. A fertőzés átvihető szexuális előjáték (bőr-bőr kontaktus, petting), valamint hüvelyi, anális és orális aktus során. Nagyobb kockázatnak vannak kitéve azok, akik védekezés nélkül létesítenek szexuális kapcsolatot, illetve akik gyakrabban cserélgetik a partnereiket.

A HPV-fertőzés általában tünetmentes, átmeneti jellegű, és az esetek legnagyobb részében egyáltalán nem okoz megbetegedést. A vírus legtöbbször 1-2 év alatt magától eltűnik a szervezetből. A nők igen nagy százaléka esik át HPV-fertőzésen, de többségüknél mégsem alakul ki kóros elváltozás, illetve méhnyakrák.  Ugyanakkor az erősen rákkeltő (pl. 16-os vagy 18-as) HPV-típussal történő fertőződés esetében átlagosan minden 10 ember közül egynél hosszú éveken keresztül észrevétlenül fennmarad a HPV-fertőzés a szervezetben – ez pedig magas kockázatot jelent a méhnyakrák kialakulása szempontjából. Fontos tudni, hogy a HPV vírusra a fertőződés után nem emlékszik az immunrendszer, így ugyanazt a HPV típust többször is el lehet kapni, akár ugyanattól a partnertől is.

Legalább nyolc évig véd az oltás

Kutatások szerint azok, akik megkapják a HPV elleni vakcinát, magas szintű védettséget élvezhetnek legalább nyolc éven keresztül, de várhatóan jóval tovább is. A hosszú távú védettség kialakulását jelenleg is vizsgálják. Emlékeztető oltás szükségességét még nem állapították meg, ám ha ismételt oltásra lenne szükség évek múlva, arról az ÁNTSZ értesíteni fogja az érintetteket.

Már voltak ingyenes programok

HPV vírus elleni oltáshoz a korábbi években térítés ellenében lehetett hozzájutni, illetve bizonyos önkormányzatok (az országban nmintegy 300) finanszírozták a 13 éves lányoknak. Zimborás Béla, a zalaegerszegi önkormányzat humánigazgatási osztályvezető-helyettese felidézte, hogy Zalaegerszegen négy évig működött a prevenciós program önkormányzati finanszírozásban, több mint 31,5 millió forintot költöttek rá. Ez idő alatt a városban élő 13 éves lányok mintegy 70 százaléka (845 gyermekből 591) kapta meg az oltás-sorozatot, ami akkor három vakcinából állt – a mostani állami programban két oltással alakítják ki a védettséget. Ezt azokkal a kutatásokkal indokolják, melyek bizonyították, hogy a méhnyakrák kialakulása ellen a 15 éven aluliak körében a HPV vakcina két dózisa is megfelelő védelmet nyújt, ugyanolyat, mint a három oltásból álló sorozat a 15-25 évesek körében. Az iskolai kampányoltások során több országban áttértek a két alkalomból álló sorozatra.

A tisztiorvosi szolgálat hangsúlyozta: a védőoltással járó esetleges kellemetlenség jóval kisebb kockázat annál, mint amit egy, a védőoltás hiányában esetlegesen kialakuló rákos megbetegedés jelenthet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!