Hírek

2017.06.16. 10:19

Idősek védelméért - Sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet

Elrettentő példaként ismertetett Herold János Jobbikos képviselő egy történetet sajtótájékoztatóján, hogy felhívja a figyelmet: könnyen válhatnak áldozattá az idősek.

Keszey Ágnes

A képviselő felidézte: egy belvárosi társasház lakói fordultak hozzá néhány hete, hogy egy idős, mentális állapota miatt gyógykezelésben részesülő nyugdíjas férfit egy csoport befolyásolása alá került. Mint elmondta: szerződés aláírására kényszerítették, javaitól megfosztották és beköltöztek a lakásába.

- Azonnal megkongattam a vészharangot, az önkormányzat szociális osztályához, a rendőrkapitányhoz és a megyei gyámügyi hivatalhoz fordultam. Örömömre szolgált, hogy mindezen hivatalok erős és gyors közösségi munkával megakadályozták a kialakulóban lévő, elrettentő bűncselekményt és megmentették ezt az idős embert - mondta el Herold János.

A Jobbikos képviselő hozzátette: a szerződés ügyvédi segédlettel köttetett, mely az eljárás indítása után érvénytelenítve lett.

Hangsúlyozta: az öregezésnek nevezett bűncselekményre szeretné felhívni figyelmet, hogy jobban figyeljenek a családok és szomszédok is az idősekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!