Hírek

2016.08.23. 14:27

Ingyenes könyvekkel - Bő egy hét és mindenütt elkezdődik a tanítás

Nagykanizsa – Szinte az összes tankönyv megérkezett kedden a Hevesi-iskolába, melyet a pedagógusok válogattak szét.

Benedek Bálint

– Az előző évektől eltérően három raklapon összecsomagolva kaptuk a tankönyveket, így a kollégák nagyfokú szakértelmére volt szükség ahhoz, hogy évfolyamok szerint csoportosítsuk ezeket – fogalmazott Szabó Erzsébet a Hevesi-iskola igazgatója. – A számok alapján úgy látszik, hogy a város általános iskolái közül hozzánk íratták be a legtöbb első osztályost. Velük együtt így 537 tanuló számára augusztus 31-én lesz az évnyitó a tanév pedig szeptember elsején.

Fontos változás, hogy ettől az évtől minden alsó tagozatos gyerek számára ingyenesek a könyvek. A felső tagozaton pedig a szociálisan rászorulók kaphatják térítési díj nélkül a taneszközöket. Ez a „hevesisek” esetében 77 fiatalt érint. A többieknek ezentúl is csekken kell befizetniük az adott összeget, ám egyelőre ez nem érkezett meg.


Válogatják az új tankönyveket. Balról: Veisz Márta könyvtáros, Balázs-Anger Judit tanító, Fehér Zsoltné pedagógiai asszisztens Fotó: Gergely Szilárd

– Van hiány a könyvek esetében, hiszen nem mindegyiket kaptuk meg, ám reméljük, hogy az első héten, de legkésőbb szeptember 15-ig megkapjuk a maradékot is – tette hozzá az intézmény vezetője. – Egyébként szeretnék kiosztani a csomagokat már az első tanítási napon. Minden tanulónak érdeke, hogy a könyvekre vigyázzon, így a tartósságuk megőrzése miatt kössék be azokat.

Megtudtuk: az ötödik osztályosok tankönyv csomagja 17-18 ezer forintba kerül. A nyolcadikasok esetében, ha a gyerek német nyelvet tanul, akkor 12, ha pedig angolt, 16 ezer forintot kell fizetni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!