Hírek

2015.12.17. 13:41

Intenzív ágyak, lélegeztetők - újabb műszerekkel gyarapodott a megyei kórház

Zalaegerszeg – Egyebek közt tíz új intenzív ágyat és hét korszerű lélegeztető berendezést is kapott a Zala Megyei Kórház, az új eszközöket csütörtökön mutatták be a sajtónak.

Magyar Hajnalka

Lezárult a megyei kórház 540 millió forintos eszközbeszerzési projektje, amelynek keretében 14 osztály gazdagodhatott több mint 70 új berendezéssel – erről is beszélt dr. Halász Gabriella főigazgató a csütörtöki ünnepi rendezvényen. Kiemelte, e megújulásnak köszönhetően január 1-től magasabb színvonalon, szervezettebben és következetesebben dolgozhat a kórház. Vigh László országgyűlési képviselő reményét fejezte ki, hogy nem törik meg a kórház megújulásának lendülete, amihez az elmúlt két évben mintegy 7 milliárdos forrást sikerült biztosítani. Hozzátette, a folyamat kiteljesedéséhez még ugyanennyi, további 7 milliárd forintra volna szükség, s ígéretet tett, mindent bevet ennek előteremtésére.

Vigh László, dr. Halász Gabriella, dr. Pál Attila, dr. Kránitz Katalin és dr. Sifter Rózsa, a Zala Megyei Kormányhivatal főigazgatója az intenzív osztály új berendezésit szemléli. Fotó: Katona Tibor

Dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke ugyancsak az elmúlt időszak gazdagodását méltatta. Az 540 milliós eszközbeszerzésen túl közel 800 milliós új MR készülékkel és korszerű röntgenberendezésekkel frissült a műszerpark, s a pszichiátrián lezajlott fejlesztéseket is tekintetbe véve az elmúlt két hónapban 2 milliárd forint uniós forrást állíthattak a betegek gyógyításának szolgálatába. Ez jó a kórházi menedzsmentnek, hiszen a fejlesztés nem terheli a büdzsét, jó a szakembernek, aki gyorsabb, pontosabb diagnózist adhat, jó a betegnek, aki hamarabb gyógyul és tér vissza a munka világába, s végül jó az államnak, amely így kevesebb adóbevételtől esik el.

A rendezvényen a Phantom együttes (Jandovics Viktória, Svertsits Tamás, Salamon Attila) szolgált sikert arató, karácsonyi műsorral. Ezt követően az intenzív osztályra látogattak a vendégek, ahol dr. Kránitz Katalin osztályvezető főorvos mutatta be az eszközöket. Az új – darabonként mintegy 1,5 millió forint értékű  – mobil ágyak elektronikusan szabályozhatók, ami az ápolószemélyzet dolgát is könnyíti. Található rajtuk egy kar, amivel kritikus fordulat esetén azonnal vízszintesbe hozható az ágy a beteg mentéséhez. Munkába állt egy mobil melegítő és hűtő készülék is, ami az osztályon és a műtőben egyaránt használható a kihűlt betegek melegítésére, lázcsillapításra, s újraélesztésnél az agyműködés visszatéréséhez legoptimálisabb testhőmérséklet beállítására. Érkezett hét új lélegeztető készülék is, amelyek nagy erénye, hogy a speciális lélegeztetési igényű pácienseket is képesek kiszolgálni, ami esetükben az életmentéssel egyenértékű.

Említsünk meg még néhányat az új berendezések közül. A központi műtő laparoszkópos toronnyal gazdagodott, ami kiváltja az eddig sok pénzért bérelt készüléket, s lendületet adhat a laparoszkópos vastagbél műtéteknek. Új szív-tüdő motor érkezett a közel 30 éves helyett, az ortopédia új motorokat, kéziműszereket kapott, a fül-orr-gégészet pedig a csecsemők szűréséhez használatos objektív hallásvizsgáló készüléket vásárolhatott, ami eddig nem állt rendelkezésre, holott minimumfeltétel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!