Hírek

2015.11.06. 15:56

Ismét jön a Zalai Prima Díj

Zalaegerszeg – Tizedszer adják át megyénkben a Zalai Príma Díjakat. A gálaműsorral egybekötött díjátadót A Hevesi Sándor Színházban tartják november 20-án.

Hajdu Péter

Mint ismert, a mintául szolgáló rendezvénysorozatot, és a Prima Primissima Díjat Demján Sándor, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke indította el, illetve alapította már több, mint tíz éve, s az esemény társadalmi elismertséget vívott ki az ország közvéleménye előtt az elmúlt időszakban. A zalai rendezvényről Doucha Ferenc, a VOSZ Zala Megyei Szervezetének elnöke és Vaski János megyei társelnök tájékoztatott.

Elmondták, a vállalkozók szövetségének megyei szervezetei az országos Prima Primissima díj mintájára hozták létre a megyei díjakat, köztük a Zalai Prima Díjat. A gazdaság szereplői ugyanis úgy gondolják, hogy e rohanó világban és a gazdasági eredményekért folyó harc közben nagyobb figyelmet kell fordítani a hazai szellemiség legjobbjaira. Szükség van a díj által kifejezett elismerésre szűkebb pátriánkban, a megye kulturális életében is.

Többek között az oktatásban, a különféle művészetekben és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtók ilyetén elismerése immár hagyományosnak mondható. A Zalai Prima Díjra a VOSZ által felállított szervező bizottság ezúttal tíz kategóriában állított egy-egy jelöltet. Közülük háromnak fogják átadni a Zalai Prima Díjat és a vele járó 1-1 millió forintot, és a többi jelölt közül még hárman kapnak különdíjat. Erről egy kuratórium dönt, ami a megye különböző részéről érkezett személyekből áll. Az idei díjátadó gála, ami az érdeklődők számára ingyenes lesz, november 20-án 18 órakor kerül megrendezésre Zalaegerszegen, a Hevesi Sándor Színházban, ahol országos hírű művészek és a Hevesi színház színművészei adnak műsort.

Érdemes lesz részt venni a közönségdíjra történő szavazáson, mert mint a vállalkozók megyei szövetségének vezetői közölték, a szavazók között egy festményt sorsolnak ki.

A gálán továbbá a VOSZ megyei szervező bizottságának döntése alapján tíz zalai vállalkozás munkáját ismerik majd el oklevéllel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!