Hírek

2016.05.09. 16:10

Ízek és könyvek

A héten jelent meg a Pannon Lapok Társasága legújabb, a sorban 17. szakácskönyve, a Gyermekételek könyve. A Zalai Hírlap számára recepteket beküldők, és a szakácskönyvben megjelentek közül több mint húszan fogadták el a szerkesztőség meghívását, s személyesen vették át szerdán a tiszteletpéldányt.

Zalai Hírlap

– Meglepett, hogy ismét bekerültem a szakácskönyvbe, ugyanis ez az utóbbi nem volt könnyű téma, a gyermekek számára nagy kihívás volt recepteket írni – mondta Kosztelnik Lászlóné , aki pedig már lapcsoportunk szakácskönyv sorozatának visszatérő, többszörös szerzője.

– Teljesen más kategória a gyerekek világa, és vigyázni is kell, úgy kell finomat, tetszetőset sütni, főzni számukra, hogy ne legyen túl fűszeres, közben óvni kell az egészségüket – idézte fel az ízek megalkotása közben szem előtt tartott szempontokat a nagykanizsai asszony, aki a könyvben lapozgatva örömmel fedezte fel, hogy nem kevesebb, mint hat receptje került be a több mint 310 receptet tartalmazó Gyermekételek könyvébe, és ez a 12. könyv, amiben szerepel. Ezzel a legeredményesebb receptírók közé tartozik.

Két fiatal hölgy, Németh Szandra és Csertő Tímea először jött átvenni a szakácskönyvét Fotó: Katona Tibor

– Gyereke válogatja, de az biztos, hogy a gyerekeknek általában más az ízlésük, mint a felnőtteknek – kapcsolódott az ezúttal is szép kiállítású, színes fotókkal illusztrált receptkönyv lapozgatása közben a beszélgetésbe a mellette ülő Pál Sándorné .

- Van egy hatéves kislány unokám Jázmin, gyakran van nálunk, és igyekszem a kedvére főzni. Az egyik kedvence a daragaluskás cukorborsó leves, amit le is írtam a könyvben, és ugyancsak sláger nálunk a paradicsomleves betűtésztával - avatott be Pál Sándorné, mik a kedvencei unokájának.

Neki egyébként három receptje került be a kiadványba, ezek közül egy vitamindús, érdekes édesség, az almás-répás golyó.

A bánokszentgyörgyi Szakos Jánosné, mint elmondta, ugyancsak az unokái révén szerzett tapasztalatait kamatoztatta.

- A gyerekek általában nagyon szeretik az édeset, de erre azért vigyázni kell, én például gyakran használok édesítőszert cukor helyett. És jellemző, hogy a színes, változatos dolgokkal lehet felhívni a figyelmüket, ezért a gyerekek esetében sokkal inkább igaz, hogy a szemüknek is főzni kell. Kreatívnak kell lenni. Még nem tudom, bekerült-e, de van egy egyszerű, de nagyon finom és látványos receptem. Szép piros almát kettévágok, a húsát kivájom, és mákos metélttel töltöm meg. Állandóan kísérletezek - közölte Szakos Jánosné, aki elmondása szerint, ha összejön a család, kilenc-tíz személyre főz, köztük a három unokájára.

Elmaradhatatlan vendég a szakácskönyv átadásokon a lenti Paksa család, s ezúttal is jelen voltak. Paksa Tibor elmondta, eddig nyolc könyvben szerepelt, és az ismerősök számára ajándékként visz is a PLT szakácskönyveiből. Ezzel a legutóbbival együtt, mint közölte, már száz könyvet vásárolt, s ajándékozta el ismerős körben.

Frühwirth Edit számára a főzés napi gyakorlat és hobbi is. Mint elmondta, szüleivel él, és hét közben egyszerűbb fogásokat, hét végén többet főz.

- Személyfüggő, hogy mit készítek, édesapám a magyarosat, a zsírosabb, húsos ételeket szereti, én pedig a zöldséges fogásokat. Van úgy, hogy háromfajta ételt készítek a hét végén, vagy ugyanazt, de háromféleképpen. A családban több kisgyerek is van, amit nekik szoktunk készíteni, azokat a recepteket küldtem most be. Édesanyám tapasztalataira is építhetek, mert ő óvodában dolgozik. A gyerekeket az étel látványával, kinézetével lehet megfogni, de nem szabad túlzásba vinni a külsőségeket, csak különleges alkalmakkor, mint például születésnapon, vagy a névnapján. Az is fontos, hogy bevonjuk a gyermekeket az étel készítésébe, erre nagyon alkalmas és egyszerű a szendvicsfélék összeállítása - mondta Frühwirth Edit, s az elmondottakkal teljesen harmonizál a körözött süni nevű receptje, ami tulajdonképpen sündisznó formára alakított, ropival díszített kevert túró.

- Nyolc-tíz receptet küldtem most be. Az olyan süteményreceptekből válogattam, amiket a legjobban szerettek az óvodában, iskolában, ahová vinni szoktam a gyerekrendezvényekre - így Csiszár Ildikó, aki elsős kislányával, Alizzal érkezett, akinek elsősorban a csokis édessütemények a kedvencei, és édesanyja most az őzgerinc formában készült túró rudi, és az epres-tejszínhabos torta receptjét osztotta meg olvasóival.

Kovácséktól a család egyik része jött el Lentiből, a nagymama Kovács Józsefné, leánya Kovács Krisztina és kisfia, illetve az unoka, Szunyogh Norbert.

- Mindketten, édesanyám és én is küldtünk receptet. Norbi szerencsére szereti a felnőttes ételeket, de vannak ételek, amiket nem eszik meg, és olyankor csalafintaságokat kell kitalálnunk, hogy az étel vonzóbb, ínycsiklandóbb legyen - mondta Krisztina, aki második gyermekét várja.

Mint megtudtuk, együtt él a három generáció, felváltva főznek édesanyjával, és ez hamarosan különösen nagy segítség lesz.

- Nemcsak anyukám, hanem Norbi is szeret segíteni a konyhában, főleg tésztát gyúrni imád - tudtuk meg Kovács Krisztinától.

Két fiatal hölgy, Németh Szandra Lakhegyről és Csertő Tímea Nemesrádóról először jött átvenni a szakácskönyvét, amiben először jelentek meg.

- Még nincs gyermekünk a párommal, otthon főzögetek, és a keresztfiamnak, Leventének készítettem tortát a születésnapjára. Ez egy csiga alakú, daráltkekszből készült torta, amit nem kell sütni. Többször küldtem receptet, de ez az első, ami bekerült a receptkönyvbe.

Úgy látszik népszerűek az állatformák, mert Csertő Tímea teknős tortát készített, s annak a receptjét osztotta meg az olvasókkal.

- A páncélja babapiskóta, citromos krémmel összeállítva, kívülről kivivel díszítve, banán lábakkal, almafejjel - hallottuk Csertő Tímeától, aki a süteményeivel és teknőc tortájával ugyancsak keresztgyerekét, négyéves keresztlányát örvendeztette meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!