Hírek

2016.07.27. 12:44

Játékos ritmusban - gyerekek tánctábora Kiskutason

Kiskutas - E napokban alsós gyerekek tánctábora zajlik a kiskutasi faluházban, a település és a Press Dance Táncsportegyesület jó együttműködéséről adva hírt.

Magyar Hajnalka

 

A jókedvű csapat Meretei-Simon Beáta (bal szélen) és Révész Dóra (jobb szélen) társaságában

A latin-amerikai és standard táncokat tanító Press Dance 2006-ban alakult Meretei-Simon Beáta táncpedagógus, koreográfus vezetésével, aki a legifjabbakban is igyekszik elplántálni a tánc szeretetét.

- Kiskutastól már korábban is kaptunk támogató gesztusokat, így szívesen lépünk fel rendezvényeiken, s most a tábort is itt rendeztük meg - mondja Meretei-Simon Beáta. - Úgy gondoltuk, ebben a meghitt környezetben könnyebben kinyílnak a gyerekek, mint a városi forgatagban. Busszal járunk ki reggelente, már ez is élmény, itt pedig a tánc mellett bőven kínálkozik mód kirándulásra, játékra is. Nem az a cél, hogy minden perc a munkáról szóljon, inkább a csapatépítés a lényeg, hiszen az évközi edzések alkalmával mindenki rohan, nincs lehetőség jobban megismerni egymást.

Angolkeringő  – az előtérben Gotthárd Alexandra és Ruzsics Bálint

Jövő héten a Press Dance felsőbb korcsoportjai számára is megkezdődnek a táborok a Balaton mellett, Gyenesdiáson, vendégtanár közreműködésével. Ők sem csak a parketten használják majd a lábukat, hiszen a képzést biciklistáborral kombinálják. E csoportot a ritmikus gimnasztikát tanulók követik, számukra sem maradhat el a nyári felkészülés.

Kiskutason a gyerekek gardírozásában és tanításában Révész Dóra pedagógus nyújt segítséget az együttes vezetőjének, hiszen 26 felszabadult, eleven kis táncosra kell felügyelni. A falu is szívesen fogadja a jókedvű csapatot.

Halász Gábor polgármester

- Nagy öröm számomra, hogy Kiskutason láthatjuk vendégül a csoportot, mert értéket látok a közösségükben - kapcsolódik Halász Gábor, a település polgármestere. - Sikeresek és lelkesek, ami követendő példa lehet a helybéli gyerekek számára is. A község adta nyugalom, a szép környezet és a jó levegő teret ad a kikapcsolódáshoz, barátságok, kötelékek alakulnak ki. Az én életemben is az értelmesen eltöltött nyári szünetek során kötődtek a legmélyebb, máig tartó barátságok. Bízom benne, hogy a mai, „pokémon-világban” e reményem is elfér Kiskutason.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!