Hírek

2016.10.20. 12:23

Jövő őszre befejeződhet a megyei kórház bővítése

Zalaegerszeg- A tervek szerint 10-12 hónap múlva befejeződhet a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban a korábban megakadt fejlesztés.

Magyar Hajnalka

A beruházás teljes megvalósulása annak a 2,3 milliárd forintos plusz hazai forrásnak köszönhető, aminek megítéléséről a napokban született döntés. A fejlemény részleteiről csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót az intézményben.

Dr. Halász Gabriella főigazgató elmondta, a kardiológiai és szívsebészeti centrum építkezése a beruházási és eszközbeszerzési közbeszerzési eljárások lefutása után, néhány hónap múlva folytatódhat. A munkálatok keretében befejezik a zöld épület felújítását, a diagnosztikai tömb 3. emeletén irodákat alakítanak ki, s gépek, bútorok vásárlása is esedékes.

A főigazgató bejelentette még, hogy 136 millió forintot nyertek a Kossuth utcai nővérszálló energetikai felújítására. Az összegből a teljes homlokzat és szigetelés megújul, s napelemes rendszert alakítanak ki. Belső felújítás ugyancsak várható a nővérszállóban.  További  napelemeket terveznek munkába állítani kórház Zrínyi úti telephelyén, erre a célra pénteken nyújtják be a 130 millió forintot megcélzó pályázatot. Minden épületen szeretnének napelemeket elhelyezni, amivel havi 2-3 millió forintos megtakarítás volna elérhető az áramszámlában.

Vigh László, dr. Halász Gabriella és Balaicz Zoltán a sajtótájékoztatón

Fotó: Katona Tibor

Vigh László országgyűlési képviselő, a kórházi nagyberuházáshoz visszatérve leszögezte, az összesen 5,6 milliárd forintos fejlesztésből mintegy 4 milliárd forintnyi már megvalósult. A hiányzó közel 1,7 milliárd forint pótlására 2,3 milliárdot szavazott meg a kormány, ám a különbözetnek is megvan a helye, korábban elvégzett feladatokat és eszközbeszerzéseket finanszíroznak belőle. Felelevenítette a korábbi támogatásokat, plusz forrásokat, amelyek révén az elmúlt időszakban mintegy 8 milliárd forintnyi érték került a kórházba.

Fotó: Katona Tibor

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere hozzáfűzte, bár az önkormányzat soha nem volt fenntartója a kórháznak, fontos számára, milyen körülmények között gyógyulnak és dolgoznak az egerszegiek. Üdvözölte a fejlesztés befejezését lehetővé tevő plusz forrás előteremtését, s megköszönte dr. Halász Gabriella és Vigh László ebbéli fáradozásait. Bejelentette továbbá, hogy a város a következő esztendőkben a TOP programból összesen 758 millió forintot fordít egészségügyi és szociális beruházásokra. A házi- és gyermekorvosi rendelők felújítására 353, a szociális alapszolgáltatási intézmények korszerűsítésére 200, a gondozási központ felújítására pedig 205 millió forintot szánnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!