Hírek

2016.09.28. 12:37

Kanizsai származású pap hódította meg az internetet

Nagykanizsa – Leonard Cohen Halleluja című dalának eléneklésével meghódította a világhálót a nagykanizsai születésű, Gombos Bálint a Vas megyei Gencsapáti plébánosa.

Benedek Bálint

- Két évvel ezelőtt, június 28-án az unokahúgom esküvőjén énekeltem el először a slágert – avatott be a részletekbe elektronikus levélben Bálint. – Láttam egy videót, melyen Ray Kelly ír atya a Halleluját énekli egy templomi szertartáson. Mivel a dal egyik kedvencem lett, azóta már élő zongorakísérettel többször is, legutóbb pedig a szombathelyi Székesegyházban - ahogyan a felvételen is látszik – zongora és csellókísérettel adtam elő.

Gombos Bálint Nagykanizsán született, általános és középiskoláit is itt végezte. Szemináriumi tanulmányait Pécsen folytatta, a pappá szentelése 11 évvel ezelőtt volt Kőszegen, ahol négy évet töltött segédlelkészként. Ezt követően Zalaegerszegen, majd a szombathelyi Székesegyházban dolgozott káplánként. Első plébánosi helye Egyházasrádóc volt, majd 2012 októberében került Vas megye legnagyobb falujába a közel 2700 lakosú, nagy zenei- és néptánc hagyományokkal rendelkező Gencsapátiba. Mellette a szomszédos község, Perenye plébánosa is.

Bálint hozzátette: a katolikus egyházban a templomi házasságkötés szentség, azaz egyszeri és megismételhetetlen alkalom. Nos, ezzel a szép Hallelujával a zenét egyébként szerető, kedves ifjú párt szerettem volna meglepni és megajándékozni!

- Nagy előny, ha egy pap énekelni is tud – fogalmazott. - Gyermekkorom óta szerettem zenét hallgatni, de az iskolai énekórákon kívül sohasem tanultam énekelni, s nem is énekeltem, sem egyedül, sem kórusban. Csak otthon, a négy fal között, amikor senki nem hallotta. Később, a papságra felkészítő szemináriumban, amikor a liturgiában használatos énekeket és egy kis gregoriánt tanultuk, hallott meg az egyik kántor. Ő kérte azt, hogy a virágvasárnapi és a nagypénteki passióban (az Úr Jézus szenvedéstörténetének énekes változatában) énekeljem el Jézus szerepét a székesegyházi püspöki misén, mert nincsen senki, aki elénekelné. Megijedtem és tiltakoztam, mondván, hogy még kottát sem tudok olvasni. Aztán hallás alapján mégis megtanultam és előadtam. Ettől kezdve bátrabb lettem, s hosszú évek óta éneklem a szentmiséken. Bár sajnos kottát azóta sem tudok olvasni, de szeretném pótolni ezt a hiányosságomat.

Gombos Bálint Nagykanizsán, háttérben a Felsőtemplom

Gombos Bálint ígérete szerint itt nem áll meg, folyamatosan gondolkodik újabb terveken. Nagyon sok szép lírai dal van, komoly- és könnyűzenei egyaránt, ezért a repertoár bővíthető. De ezek közül csakis olyan jöhet szóba, aminek a dallama és a szövege is vallásos vonatkozású, vagy a templomi környezetbe illő, mint például az Ave Maria.

- Kell „nyitnunk" a hívek felé, s erre akár a könnyűzene is alkalmas lehet – tette hozzá. - Például egy másik esküvőn énekeltem már Josh Groban egyik gyönyörű, szerintem Istenről szóló lírai dalát, a You raise me up-ot is. A gencsapáti általános iskolában is tanítok hittant, így rendszeresen találkozom a fiatalokkal. A hittan órák „komolyságát" énekléssel és játékkal szoktam feloldani. A fiatalok megszólítása és ifjúsági csoportba hívása azonban nem könnyű feladat, azért sem, mert az itt lakók közül sokan Szombathelyre, vagy épp Kőszegre járnak középiskolába, ezért csak a hétvégékre korlátozódhatnak közösségi találkozások. De folyamatosan próbálkozom azért is, hogy plébániai közösségeinkkel együtt még hatékonyabban tudjunk tanúságot tenni a gondviselő Isten szeretetéről. Plébánosként szeretném továbbra is szeretettel szolgálni, akár az énekléssel is, a rám bízottakat Isten nagyobb dicsőségére, s az emberek örömére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!