Hírek

2016.06.29. 14:21

Károly papa önként vonult be

Nagykanizsa – Az első világháború jeles katonája volt Janda Károly, aki Signum Laudis, Dicséret Jele kitüntetést kapott, amit csak azok viselhettek, akik az ellenség előtt tanúsítottak vitéz magatartást, vagy kiválóan vezették csapatukat a harcban.

Horváth-Balogh Attila

A nagykanizsai Miha Tamásné örömmel mesélt apai nagyapjáról.

– Amit tudok a nagypapáról, azt édesapám révén tudom, aki nagyon akkurátus ember volt, ugyanis minden, általa fontosnak vélt momentumot feljegyzett – bocsátotta előre a nyugalmazott pedagógus, sokak Klári nénije. – Az írásokból kiderül, hogy Károly nagypapa 1873-ban született Kiscenken, szüleinek 3. gyermekeként, s Kanizsán járt gimnáziumba, akkor még a mai Eötvös tér közepén működött a piarista gimnázium. Legény volt már, amikor a híres nagykanizsai Janda-kertészet a fénykorát élte, s ennek várományosaként két évet eltölthetett a németországi Reichling-ben, az ottani pomológiai (gyümölcsismerettani) főiskolán. Itt azonban nősülése miatt félbeszakadtak tanulmányai.

Miha Tamásné családi emlékeivel, köztük a füzettel, amit édesapja írt Fotó: Gergely Szilárd

Klári néni büszkén mesélte, hogy katonaidejében Pozsonyban több alkalommal is díszőrséget vezethetett Habsburg Frigyes főherceg palotájában, ahol udvari őrszolgálatot teljesített. Huszonegy éves volt, amikor önként jelentkezett katonának.

– Aztán jött az első világháború és a nagypapa bevonult, mint népfelkelő főhadnagy – folytatta Klári néni. – Önként jelentkezett csapattisztnek, mert egyébként a tábori postához került volna, ő azonban mindenféleképpen tűzvonalban akart harcolni. Orosz fogságba került, ahol egy kis noteszben naplót vezetett. Ez nincs a birtokunkban, de édesapám (tehát az ő fia) még tanulmányozhatta és sok mindent megtudott belőle a hadifogságáról – sajnos, valakinél nyoma veszett a kis füzet. Tartalékos hadnagyként szerelt le, s jogot nyert arra, hogy ünnepélyes alkalmakkor katonai egyenruhát viselhetett, mint hadapród őrmester. Hazatérte után aktívan részt vett a közéletben: tagja volt az akkor alakult kerékpár-sport-, illetve korcsolyaegyesületnek, járt tánc-vigalomba és szolid férfitársaságba.

Janda Károly aktív volt a közéletben

Károly papa halálát végül májrák okozta. A családi legendárium szerint a fronton ráesett a nehéz puskára, s a tusba beütötte a máját – elképzelhető, hogy ez az ütés rákosodott el.

Néhány relikviát őriznek még vele kapcsolatban. Szétszedhető és szinte egy gyufásdobozba összecsomagolható borotváját, amit a frontra is magával vitt, aprócska fém szappantartót, a haláláról szóló kis újságcikket és egy könyv lapját, melynek tanúsága szerint Janda Károly Signum Laudis (Katonai Érdemérem) kitüntetésben részesült a fronton tanúsított hősies magatartása miatt.

Az aprócska szappantartó és a szétszedhető borotva

A kitüntetést még Ferenc József alapította 1890-ben. Ez előtt írásos elismerést kaptak a kiemelkedően teljesítő tisztek, ami azonban innentől kezdődően kiegészült medáliával is...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!