Hírek

2017.07.03. 18:30

Kedvezőtlen tendenciák - Negatív fordulatot vett a statisztika

ZALALÖVŐ Ahogy bizonyos tekintetben a közbiztonsági, úgy a közlekedési statisztika is romlott 2016-ban a kisváros területén - derült ki a legutóbbi testületi ülésen elhangzott rendőrségi beszámolóból.

Gyuricza Ferenc

A helyi önkormányzat kérésére a területileg illetékes zalaegerszegi rendőrkapitányságot vezető dr. Farkas Tibor alezredes, valamint Németh Tibor alezredes, a helyi őrs parancsnoka ismertették az adatokat.

Ami a bűnügyi statisztikát illeti, a parancsnokság területén sorozatban elkövetett csalások és lopások miatt jelentős növekedést kellett regisztrálniuk, ám ezeket az ügyeket leszámítva csökkenés következett be az ismertté vált bűncselekmények számában. Zalalövő város területén 36 százalékos volt a csökkenés, ami azt jelenti, hogy a 2015-ös év 68 bűncselekményével szemben tavaly 44 eset történt. Ez önmagában örömteli tény, de a közterületen elkövetett bűncselekmények aránya 16, míg a lakosság szubjektív biztonságérzetét befolyásoló, ezért a rendőrség által kiemelten kezelt bűncselekmények száma a tavalyi évben 90 százalékos emelkedést mutatott, az ilyen jogsértések száma 10-ről 19-re emelkedett.

A közlekedéssel kapcsolatos statisztika ismertetésekor dr. Farkas Tibor kiemelte: tavaly év végén átadásra került a 86-os út Zalalövőt elkerülő szakasza, ami a lakosság és a rendőrök számára is igen fontos változásokat hozott. A város megszabadult a tranzitforgalom okozta kellemetlenségektől, míg a rendőrségnek át kellett szerveznie a munkáját.

Kamionok és tehergépkocsik a 86-os út tavaly év végén átadott elkerülő szakaszán. A beruházással tehermentesült a város, s a rendőrség munkáját is át kellett szervezni Fotó: Gyuricza Ferenc

A zalalövői rendőrőrs illetékességi területén 2016-ban 21 személy szenvedett sérüléses balesetet, ebből egy fő elhunyt, hatan súlyos, 14-en pedig könnyű sérüléssel kerültek kórházba vagy egyéb orvosi vizsgálat alá. A megelőző évhez képest ez szintén jelentős növekmény, 2015-ben ugyanis nem volt halálos baleset, illetve a súlyos sérülések száma is mindössze három főt tett ki. Az anyagi káros, sérülés nélküli balesetek száma az elmúlt évben a 2015-ös évivel egyezett meg, mind a két esztendőben 21 alkalmat jegyeztek fel a statisztikában.

A legtöbb baleset a 76-os és 86-os számú főutakon történt, a megváltozott útviszonyok alkalmával, s elsősorban tehergépkocsik vezetői okozták. A súlyossági fokok kedvezőtlen változásából a sebesség helytelen megválasztására, a követési távolság be nem tartására, valamint nem az út- és látási viszonyoknak megfelelő közlekedésre lehet következtetni, a rendőrség szakértői szerint a legfőbb baleseti okok a fentiek voltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!