Hírek

2017.01.22. 12:40

Kellemes estére szövetkeztek a Hevesiben

Zalaegerszeg - A pénteki premiert követően fogadásra gyűltek a teátrum barátai és művészei a Hevesi-színházban.

Zalai Hírlap

Ez alkalommal az Én és a kisöcsém című zenés vígjáték színre vitelét ünnepelték, fehér asztal mellett. A köszöntők sorában elsőként Vigh László országgyűlési képviselő gratulált az új darabhoz, megemlékezve Eisemann Mihály fülbemászó slágereiről. Besenczi Árpád direktor a rendkívül feszített próbaidőszakot méltatta, majd azt emelte ki: a produkcióban a színház három igazgatója is közreműködött, ő szereplőként, Stefán Gábor koreográfusként, Halasi Imre pedig rendezőként.

Halasi Imre,  Magyar Cecília és Bot Gábor (a két címszereplő), valamint Besenczi Árpád Fotó: Katona Tibor

Utóbbi tíz évig igazgatta a Hevesi-színházat, s bár már húsz éve elköszönt a társulattól, mint elmondta, szakmailag ma is zalainak érzi magát. Mindig különös érzéssel érkezik Zalaegerszegre, s örül, hogy ez alkalommal is kellemes estére szövetkezhetett alkotótársaival. Végezetül Stanka László mecénás szólt a darabválasztás motivációiról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!